A parkokban gyakran megfigyelhető, kutyák közti interakciót szeretnék kielemezni tréner szemmel.
Fontosnak tartom, hogy beszéljünk erről hiszen, ha nem jól kezeljük az adott helyzetet akkor az baleseteket és összetűzéseket is eredményezhet.
A szituáció a következő:
A gazdival játszó kutyushoz odarohan egy másik.
Az idegen kutya elkezdi üldözni a labdázó felet, ugatja, esetleg még a lasztit is elcseni.
Elfut vele, kergetni kezdik de nem adja vissza még a saját gazdájának sem.
Múltkor olvastam valamelyik kutyás csoportban, hogy ugyan ez játszódott le egy futiban annyi különbséggel, hogy a ’lopós’ kutya aznap a sürgősségin végezte mert a nagy kergetőzés közben lenyelte a labdát. Az ilyen értelmetlen helyzetek egy kis odafigyeléssel nagyon szépen megelőzhetők.
Főleg, ha ’labdás’ – az a fő motivációja vagyis, él hal a labdáért.
Akkor és ott semmi más nem létezik számára.
Mondhatnánk úgy is, hogy keményen dolgozik, koncentrál.
Ha ilyenkor odafut egy másik kutyus és elkezdi őt ugatni, kergetni esetleg elveszi tőle a legnagyobb ’kincsét’ annak megtorlás lehet a vége.
Persze a reakció sokban függ az adott kutya habitusától és szocializációjától.
Hogy könnyebben bele tudd képzelni magad, lássunk egy hasonló példát az emberek világából:
Tegyük fel, hogy valami nagyon fontos projekten dolgozol.
Összpontosítanod kell, mert elég egy apró hiba és kezdheted elölről a munkát.
Erre odacsörtet az asztalodhoz az egyik kollégád és nagy elánnal elkezdi mesélni, hogy telt a hétvégéje.
Talán még érdekelne is a mondandója de mondjuk szívesebben hallgatnád meg a sztoriját az ebédszünetben vagy munka után egy koktél mellett, mint most, amikor koncentrálnod kell.
Nekünk embereknek is megvan, hogy mikor dolgozunk és mikor élünk szociális életet.
Ez a kutyáknál sincs másképpen.
Amikor labdázik akkor éppen melózik. Ha pedig már kijátszotta magát, akkor következhet a kergetőzés a többiekkel.
Persze vannak olyan kutyák is akik szeretnek és tudnak is együtt labdázni.
Sőt van, aki pont azt élvezi, hogy a többiek őt kergetik.
De nem mindegyik kutya kedveli ha a nyomában vannak. Ezért is olyan fontos, hogy értsd kutyuskád tetbeszédet és fel tudd ismerni ha zavarja a másik jelenléte.
Ha kutyuskád csak veled szeret labdázni, itt van néhány tipp a szitu kezelésére a teljesség igénye nélkül:
Kérlek, ha azt látod, hogy egy kutya – gazdi páros önfeledten játszik MINDIG kérdezd meg, hogy csatlakozhattok-e, vagy tartsd őket tiszteletben és adj nekik elegendő teret.