Kutyuskám

Felelős kutyatartás

gazdiként fontos felismerni a veszélyt jelentő testbeszédet

A testbeszéd amit messziről kerülj el!

Testbeszéd amit messziről kerülj el! A lenti videón egy ivaros, erős, nagytestű, kan kutya izgatott sétáját láthatod.https://kutyuskam.hu/wp-content/uploads/2024/03/kutyuskam-keruld-el-ezt-a-testbeszedet.mp4 A testjelek amiket figyelj: mozgása határozott, előre törtető kihúzza magát farok a magasban fülek előre húzza rángatja a pórázt jelölgetés után erőteljesen kapar nem néz a gazdára Ilyen esetben a méret is lényegtelen. Ha ugyan ezt egy Yorki vagy Havanese produkálja akkor az „csupán” intenzív érdeklődésnek tűnhet a laikus szemében, de a mentális állapot ugyan az. És az sem minden esetben igaz, hogy az így sétáló eb rossz szándékkal közlekedik ilyen hevesen az utcán vagy a másik kutya felé. Lehet, hogy: – nem ismer finomabb üdvözlési módot– nagyon tele van energiával– nemrég fogadták örökbe– szegényes volt a szocializációja De ugyanúgy az is lehet, hogy dominánsan fog a másik kutyával viselkedni ha a közelébe jut.Onnantól pedig a helyzet végkimenetele a másik két és négylábú reakcióin is múlik. Bármi is legyen az oka az ilyen viselkedésnek én mindenképpen azt javaslom az ilyen elmeállapotú kutyát nagy ívben kerüld el. Ha így teszel egy sor kellemetlenségtől megóvod magadat és a kutyuskádat is.

mikor válasz egyéni tréninget kutyusoddal

Mikor válaszd az egyéni tréninget?

Mikor válaszd az egyéni tréninget? Előfordult már veled, hogy nem tudtad eldönteni, hogy az egyéni képzés nektek való-e?Ehhez hoztam egy kis segítséget. Nézzük csak mit is jelent pontosan, milyen esetekben ajánlott és hogyan tudsz rá jelentkezni. Mit jelent az egyéni tréning? Lényege, hogy a figyelmem csak is rátok irányul. Feltérképezem a kutya viselkedését, átbeszéljük a pontos részleteket és nem utolsó sorban van elég idő megismerni egymást. A cél egy olyan légkör kialakítása, ahol kellemesen és biztonságban érzitek magatokat. Ahol nincs rossz kérdés vagy helytelen válasz. Ezen felül a képzés időpontja, témája, gyakorisága, felépítése teljesen a Ti igényeitekhez igazodik. Ezt a tréning típust ajánlom, ha: elakadtál a kutyusod nevelésében már a kezdetektől szeretnéd jól felépíteni a kettőtök közti kapcsolatot fix vagy rugalmas a munkabeosztásod nincs időd hétvégén kutyasuliba járni picit többet szeretnél tanulni a kutyusod működéséről a kutyád viselkedése miatt csoportos órán még nem tudtok részt venni nem szereted a tömeget ha már voltál kutyasuliban de nem sikerült megoldani a problémátokat ha valamilyen oknál fogva nem tudod elhozni otthonról Az első óra Általában a gazdinál találkozunk, hogy nyugodt módon tudjunk beszélgetni. Kíváncsi leszek a négylábú történetére, a Gazdi eddigi tapasztalataira. Megbeszéljük a felmerülő kérdéseket majd közösen meghatározzuk a célokat és a stratégiát.Időben 60 és 90 perc között mozog az óra hossza. A jelentkezés menete: Nincs más dolgod, mint a felső menü pontban a ‘Szolgáltatások’ majd a ‘Személyes tréning’ és ‘Tovább’ gombjára kattintani. Itt minden hasznos információt elolvashatsz és ha úgy döntesz elkezdjük a közös munkát akkor az oldal alján lévő ‘Jelentkezem’ gombra kattints. Kitöltöd a jelentkezési lapot és már kész is. Ezek után emailben egyeztetjük a konkrét időpontot. Ha kedvet kaptál, hogy együtt induljunk el ezen az úton, jelentkezz bátran.

A napirend kiszámíthatóságot hoz a kutyád életébe

Napirend

Napirend Miért is van szüksége kutyuskádnak napirendre?Gondolj csak bele, neki nincs saját döntési joga azzal kapcsolatban, hogy mikor és mi fog vele történni.Ebből a szempontból teljesen ki van szolgáltatva az embernek. Ezért érdemes úgy összeállítani az ütemtervet, hogy az megfeleljen és kielégítse a kutya minden igényét: testmozgás/iránymutatás/szeretet. A megfelelően kialakított program a kutyának stabilitást, kiegyensúlyozottságot és biztonságot ad.Ebből is láthatod, hogy ez mennyire fontos eleme egy kiegyensúlyozott kutya ’megteremtésének’. Az elkészítésénél vedd figyelembe: az időjárást a saját kötelezettségeidet a kutya személyiségét az energiaszintjét az egészségi állapotát a korát Miben segít? eligazodni az életben, hiszen a jól kialakított rendszer egyértelműen jelzi neki, hogy mikor, mi fog történni. harmonikus kutya-gazdi kapcsolat kialakításában egy jól összeállított program csodákra képes a frissen örökbefogadott, viselkedés problémás, bizonytalan, fizikailag vagy lelkileg sérült, traumát átélt ebeknél. kölyköknél szintúgy hatásos főleg a pihenés tanulása és szobatisztaság gyors elérésénél válik hasznodra Nem baj, ha te már esetleg unod a rendszert, a kutyák szeretik azt.Persze itt-ott azért célszerű egy-egy váratlan, hosszabb programot beiktatni, mondjuk egy jó kis túrát valami ismeretlen helyen. Mennyire ragaszkodj a kialakított menetrendhez?Kölykök és frissen örökbefogadott kutyusoknál ajánlott minél jobban követni. Ezen később lazíthatunk ahogy fejlődik a kapcsolat.Egészséges, felnőtt, kiegyensúlyozott problémamentes kutyáknál 1-2 óra csúszás belefér. Mi a teendő, ha Neked sem fix a napod?Ha Te is a ’Modern Nomádok’ táborát erősíted akkor sem kell aggódni. A kutya egyik szuperképessége, hogy bármihez képes alkalmazkodni.Így tud lépést tartani az emberrel. Szóval nem kell ráfeszülni.Ha úgy látod, hogy Ő is élvezi a kaotikus napokat és megfelelően szocializáltad akkor akár magaddal is viheted ahová csak lehet. Itt viszont fontosnak tartom megjegyezni, hogy ha a nap folyamán elfoglaltságodból adódóan nem tudsz 3-4 óránként foglalkozni vele és/vagy nem tudod fegyelmezni az adott helyen inkább ne vidd magaddal. Az sem célszerű, ha minden nap magaddal viszed a munkahelyedre.Néha nekik is szükségük van egy-egy hosszabb pihenőre. A cél az egyensúly megtalálása. Felsorolok néhány elemet, aminek segítségével összeállíthatod a saját napirendeteket: szőrápolás egészségügyi séta fárasztós séta trükk tanulás engedelmes gyakorlatok etetés közös játék kutyafuttató játék a haverokkal kutyás sport túrázás városi séta tömegközlekedés új park felfedezése úszás szimatolás A lista szinte végtelen. Csak rajtad áll hogyan állítod össze kutyuskád napirendjét.

a kutyával való költözést tervezd meg alaposan

Költözés kutyával

Költözés kutyával A lakás, ahol élsz a te saját „templomod”. Nem mindegy, hogy ezzel a kutyuskád is tisztában van vagy úgy gondol rá, mint egy nagy játszótérre, ahol azt csinál, amit csak akar. Minden költözés egy új lehetőség arra, hogy újra pozícionáld magadat mint vezetőt és a lakást a kiskutyád fejében. A költözés stresszes is lehet de véleményem szerint ez főleg attól függ, hogy gondolunk rá. Mi Zorával átlagban évente költözünk szóval nagy gyakorlatunk van benne. Nyűg helyett inkább gondoljunk arra, hogy milyen jó móka lesz megismerni az új környezetet és az ottani kutyás közösséget. ELŐTTE: Nézz utána a helyi kutyasétáltató parkoknak, futtatóknak, kutyapanzióknak, napköziknek és kutyaiskoláknak. Ha előre tudod mi hol van nem érhet meglepetés. Keress egy megbízható új állatorvost A régitől kérd el a kutyusod kórtörténetét Az állatorvossal írasd át a mikrochiphez tartozó címet és telefonszámot az állatorvosi nyilvántartási rendszerben. Csináltass új bilétát az aktuális elérhetőségeiddel Mérd fel a házat/lakást kutya szempontból. Mennyire biztonságos? Hol tud megcsúszni, leesni, kibújni a kerítés vagy korlát alatt? Pakoláskor tedd külön dobozba az ő holmiját, így mindent egy helyen találsz majd, ha szükséged lesz rá az új helyen. A számára ismerős tárgyakat: játékok, etető tál, fekhely stb. csomagoljuk el utoljára. Ezek jelenléte nyugtatóan hat a kutyára. KÖZBEN: A legjobb, ha az egész őrületből ki tudod hagyni. Kérj meg egy ismerőst, családtagot, kutyaszittert, panziót, napközit, hogy vigyázzon rá amíg te a dobozokat cipeled. Ha erre nincs lehetőség akkor szeparáld el egy külön szobába, ahol nem akkor a jövés menés. Adj neki rágójátékokat, hogy elfoglalja magát. A kennel ilyenkor is nagy segítsége lehet. Ő legyen az utolsó, aki megérkezik az új helyre. Mielőtt bevinnéd a házba sétáljatok egy nagyot a környéken, hadd ismerkedjen az új körülményekkel, szagokkal. Szánd rá az időt bármennyire is fáradt vagy. Menjetek be együtt. A bejárati ajtó előtt ültesd le és várasd meg egy kicsit. Egy részt, hogy kifújja magát másrészt, hogy a lakásba már egy nyugodt megadó kutyát vezess be. Minél többet várakozik odakint annál jobban fogja tisztelni az új élettéret. Semmiképpen se csatold le róla a pórázt egyből. Együtt haladjatok szobáról szobára. Minden ajtóban állítsd meg, ültesd le. Csak akkor léphet be egy újabb szobába, ha te arra engedélyt adtál. Kerüld el, hogy az Ő saját döntése alapján rángasson be téged. Majd hagyd, hogy szabadon fedezze fel az adott helyiséget. Ha kész van akkor vezesd át a következőbe, ahol ugyan ez a menet. Azokba a szobába ahová később sem szeretnéd, hogy bejárása legyen már most se engedd be. Álljatok be az ajtóba, benézhet, szagmintát is vehet de tiltod, ha átlépné a küszöböt. Így egyértelmű szabályokat hozol létre már az elején, hogy merre mehet és merre nem. Ha már mindent körbejártatok vezesd az ideiglenes helyére és fektesd oda a Helyedre/Marad parancsokkal. Majd később járkálhat egyedül amikor már elmúlt a költözéssel járó bolondok háza. Amennyire lehet próbáld tartani a megszokott napi rutint főleg séta és az etetést illetően. Ez stabilitást és biztonságérzetet fog nyújtani kedvencednek a változás ideje alatt is. UTÁNA: Ne hagyd egyből egyedül.Ha megoldható vegyél ki szabadságot és maradj vele otthon pár napot, hogy legyen ideje hozzászokni a megváltozott környezethez. Ez idő alatt neked is lesz időd kipakolni a dobozokat és az egyedülléthez is fokozatosan szoktathatod, pl: amíg leviszed a szemetet. Ideiglenes fekhelyMinél előbb pakold ki a cuccait. Ne mosd ki azonnal a fekhelyét, az ismerős illatok megnyugtatják a kutyuskát. Válaszd ki azt a helyet, ahonnan nyugodtan figyelhet és nincs láb alatt amíg te pakolászol. TürelemElőfordulhat, hogy kiskutyádnak több időre lesz szüksége, hogy megszokja az új környezetet, bepiszkíthat, többet ugathat az idegen zajok miatt. Adj neki időt és légy vele megértő. Új játékSzerezz be egy új játékot, amit a berendezkedés után kap majd meg így az új helyen is pozitív élmények érik. Főleg, ha veled játszhat. Végleges hely Figyeld meg, hogy hová fekszik szívesen a lakáson belül. Melyek a kedvenc helyei és oda rakd le a fekhelyét. Ez ne legyen teljesen elkülönítve az általad használt közösségi terektől de ne is legyen a legnagyobb mozgás centrumában. Az az ideális fekhely, ahonnan rád lát de pihenni is tud, ha úgy tartja kedve. Ne aggód túl! Mivel a kutya az egyik legfantasztikusabban alkalmazkodó állat nem kell azon aggódnod, hogy hogy fogja viselni a környezetváltozást. A lényeg, hogy Te csak viselkedj természetesen. Ha a fent felsorolt pontok szerint tervezzük el a költözést és meg tudunk maradni a nyugodt vezető szerepkörében kiskutyánknak oly mindegy lesz hová megyünk. Neki mindig egy a fontos. Hogy a lehető legtöbbet veled lehessen.

ha nem segítesz neki a jó viselkedés megtanulásában akkor nehéz lesz a kutyával együttélni

Elszalasztott lehetőségek – tréner szempontból

Elszalasztott lehetőségek – tréner szempontból https://kutyuskam.hu/wp-content/uploads/2024/01/kihagyott-lehetosegek2.mp4 Trénerként rendkívül elszomorító számomra ha az utcán hasonló jelenet szemtanúja vagyok. Főleg azért, mert látom azt a rengeteg kihagyott lehetőséget a helyes viselkedés megtanítására, amit a gazda nem. Nézzük csak melyek is ezek az elszalasztott lehetőségek: szabályok, határok tanítása – pl: nem húzzuk a pórázt biztonságos utcai közlekedés – pl: padkaszabály figyelem kialakítása magas ingerkörnyezetben kutya-gazda közti kommunikáció – pl: alap vezényszavak: Vársz, Ül, Figyelj, Tovább nyugodt láb melletti séta mi a helyes magaviselet ha meglát egy másik kutyát Az ilyen magatartás figyelmen kívül hagyása csak még jobban elmélyíti a problémát.Minél többször és minél hosszabb ideig viselkedik így egy állat annál jobban bevésődik ez a fajta szokás. Ebben az esetben még szerencse, hogy egy kis testű kutyáról van szó.Képzeld el ugyanezt az ámokfutást egy 35 kg német juhászkutyától. Ha javítani szeretne ezen a kedves Gazdi, mert egy idő után zavaró lesz, az sokkal több idő és energiabefektetés igényel majd. Ezért is hangsúlyozom, hogy a MEGELŐZÉS mindig egyszerűbb mint a már kialakult probléma újrahuzalozása a kutya fejében. Fő célom, hogy minél több gazdinak segíthessek megérteni és helyesen nevelni az ebet. Ezért ha hasonló problémákkal küzdesz és úgy érzed nem így szeretnél sétálni a következő 10-15 évben akkor keress bátran. Ha már megjelent a vágy a változtatásra akkor a „hogyant” örömmel megmutatom.De kösd fel a gatyád. Ha pedig fontos számodra, hogy: – idáig el se jussatok– az alapok a kezdetektől fogva megfelelően és stabilan legyenek kialakítva a kettőtök kapcsolatában… …de nem tudod mit és hogyan taníts kíváncsi kutyuskádnak, akkor az egyéni képzés keretein belül minden kérdésedre szívesen válaszolok. Kutyázásra fel!

a bizalom a kutya gazda páros között nagyon fontos

NE csapd be a kutyád!

NE csapd be a kutyád! Amikor úgy csinálsz mintha:– lenne nálad juti, hogy üljön le– eldobnád a labdát, ő elfut utána, addig te elrakod a játékot, a kutya visszajön és keresi de sehol nem találja…. és még sorolhatnám… Gyakran látok ilyet a kutyások körében de az ügyfeleimnél is találkoztam már hasonlóval.Úgy gondolom, hogy sokszor nem rossz szándékból cselekednek így az emberek, csak egyszerűen nincsenek tisztában ezen tetteik hosszútávú következményeivel.Vagy csak szimplán a könnyebb utat választják. Nem azt mondom, hogy egyes indokolt esetekben nem lehet ilyet csinálni a kutyával.De ha ez gyakran előfordul az a kutya gazdi páros között kialakult bizalom sérülését okozhatja.És mint azt mindannyian tudjuk, ha ez egyszer megtörik, azt csak fáradtságos munkával lehet újraépíteni. Ezt ahhoz tudnám hasonlítani mint amikor a főnököd hó elején megígéri, hogy kifizeti a túlórákat.Ennek nagyon megörülsz és amikor csak lehet tovább maradsz a munkahelyeden.Elérkezik a hónap vége és kiderül, hogy mégsem fizet.Gondolom te sem fogsz legközelebb egy perccel sem tovább maradni mint ameddig a hivatalos munkaidőd tart?! Na látod. A kutyád ugyan így van ezzel.Beígéred neki, hogy falatot kap ha leül vagy kergetheti a labdát mert el fogod dobni.Aztán mégsem ez történik. Legközelebb kevésbé fog hinni neked, csökken a motivációja, az együttműködési hajlandósága és a beléd vetett bizalma egyaránt. De létezik egy másik út. Lehet úgy kezelni ezeket a helyzeteket, hogy elérd amit szeretnél és a bizalom se sérüljön.Meg lehet tanítani a kutyát kézjelre és csak szóra is leülni.A jutalomfalatot is ki lehet venni idővel a feladatból.Meg lehet tanítani a kutyát az Ereszd és az Elég parancsokra így nem kell taktikáznod, hogy megszerezd tőle a labdát. Vigyázz a kettőtök közt meglévő bizalomra hiszen ha egyszer elveszíted azt, utána sokkal nehezebb visszaszerezni. Ha nem tudod, hogy kezdj hozzá akkor vedd fel velem a kapcsolatot emailben vagy privát üzenetben és szívesen megmutatom.

egy nő simogatja a kutyáját egy kávézóban

Teraszon kutyával

Teraszon kutyával! A jó idő megérkeztével szuper ötletnek tűnik egy hűvös koktél vagy könnyű vacsora elfogyasztása valamelyik étterem teraszán. Annak érdekében, hogy az ott töltött idő neked, a kutyádnak és a többi vendégnek is kellemesen teljen erre a pár dologra érdemes odafigyelni. Válasz kutyabarát helyet Manapság nagyon sok csatornán tájékozódhatsz arról, hogy a lakóhelyed környékén melyik kávézó/étterem fogadja szívesen a négylábú vendégeket. Érdemes tájékozódni erről mielőtt útnak indultok. Így nem történhet meg veled, hogy a helyszínen szembesülsz a ténnyel, hogy az általad kiválasztott hely nem engedi be kutyuskád. Ráadásul egy kutyabarát teraszon a személyzet is elővigyázatosabban mozog. Fizikai fárasztás Nem várhatod el az ebtől, hogy akár egy órán keresztül nyugodtan feküdjön melletted, ha előtte nem biztosítottál neki lehetőséget arra, hogy fizikailag elfáradjon és könnyítsen magán. Kutyád energiaszintjéhez mérten mozgasd le mielőtt elkortyolgatod a hűsítő italod a kedvenc teraszodon. Lehet ez egy hosszabb séta, labdázás, feladatozás, bandázás a többi négylábúval a közeli parkban. Bármilyen tevekénység, ami után nem vágyik másra csak, hogy kipihenje magát. Tanítás Nagy segítség lesz, ha megtágítod neki a Helyedre és Marad parancsokat. Ezzel is segítve Őt abban, hogy tudja mi a teendő amíg te megvacsorázol. A marad parancs ismerete akkor is hasznos amikor elszólít a kötelesség és pár percre ott kell hagynod kedvencedet. Ha jól begyakoroltátok ezt a parancsot, tudni fogja nincs miért izgulni hiszen mindig visszatérsz hozzá. Szoktatás Egy ilyen aktív ingerkörnyezethez fokozatosan kell szoktatni kutyuskádat. Először otthon gyakorolj. Kérd meg a párodat/ismerősödet játssza el a pincér szerepet. Jöjjön oda az asztalodhoz, vegye fel a rendelést. Hozza ki az ételt. Közben nyugodt körülmények között megfigyelheted hogyan érinti a kutyát, ha valaki belép a személyes teretekbe. Már ennél a gyakorlatnál is sok minden kiderül. Így tudni fogod mit kell esetleg még gyakorolni az élő helyzet előtt. Ha ez már jól megy akkor először egy csendesebb kiülős helyet válasz és csak egy rövid kávéra ülj be. Majd folytasd a sétát. Ha ezt is jól viselte a kis kedvenced akkor jöhet a hosszabb idő és egy nyüzsgőbb környezet. Figyelj oda a jelzéseire Ha izeg-mozog nem találja a helyét lehet, hogy egy egészségügyi sétára lenne szüksége. Ha fél, remeg, le van merevedve, idegesen kapkodja a fejét akkor nem biztos, hogy az ő számára kényelmes a hangos zene vagy a tömeg. Gondosan válasz ülőhelyet Érdemes a terasz legcsendesebb részén helyet foglalni, ahol a legkevesebb a jövés menés. Ha a kutya és az asztal mérete engedi akár alá is befektetheted. Figyelj oda, hogy ne legyen láb alatt. Kerüld az asztal/szék lábához kikötött pórázt. Ha az eb megindul mindent magával ránthat. Inkább tekerd a lábad köré a pórázt így a kezed szabadon marad. Plusz segítség Legyen egy saját „utazó matraca” ami lehet akár egy törölköző, aminek otthon illata van. Ez segít számára behatárolni a helyét, plusz az ismerős illat nyugtatóan hathat az idegeire. Vihetsz magaddal rágható játékot, jutalmomfalatot, kávé fa, bikacsök, szárított nyúlfül, amin elrágódik amíg te élvezed a pihenést. Ha kutyuskád hozzá van szoktatva és jobban is érzi magát egy hordozható kennelt is vihetsz magaddal ahol pihenhet amíg te beszélgetsz a barátaiddal. Nincs azzal semmi gond, ha együtt szeretnéd tölteni az időt a kedvenceddel és a kedvenc barátaiddal. Csak vedd figyelembe kutyuskád igényeit és szánj kellő időt arra, hogy neki is ugyanolyan jó élmény legyen a közös bandázás mint neked.

kutyuskam.hu - nyár kutyával

Itt a nyár!

Itt a nyár! Végre megérkezett a nyár!Itt az ideje a fürdőzéseknek, a hosszú sétáknak és a szabadtéri programoknak.Hogy a nyári időszak problémamaentesen teljen hoztam Neked pár gondolatot amire érdemes odafigyelni, hogy kutyuskád és Te is élvezhessétek a jó időt. SétaIgyekezz a kora reggeli és késő esti időpontokra időzíteni.Intenzív testmozgást igénylő feladatokat sem célszerű a legnagyobb melegben kérni a kutyától.Felejtsük el a betonon futást/sétát és hasonló tevékenységeket.Az intenzív labdáztatás is kerülendő a forróságban. VízNem győzöm hangsúlyozni. Ha sétára indulsz mindig legyen nálad legalább 1,5-2 liter víz.Ha autóval közlekedsz akár egy 5litert is dobj be a kocsiba. Bármikor szükséged lehet rá.Főképp itatásra de ha úgy látod túlhevült a kutya olyan testrészeit nedvesítsd be ahol kevés a szőr.Ilyen például a füle belseje, hasa, mancsok, belső combok. Forró betonMi emberek cipőben járunk ezért lehet eszedbe sem jut mennyire fel tud forrósodni a járda.Kutyuskáinknak viszont mezítláb kell közlekedni rajta.Talppárnáik bármennyire is ellenállóak egy bizonyos forróságot már ők sem tolerálnak.Mielőtt sétára indulsz a négylábúval tedd rá a tenyered a betonra.Ha 5 másodpercig is kényelmetlen rajta tartanod a kezed a kis kedvencednek sem lesz öröm járni rajta.A másik probléma a kis testű kutyusoknál fordulhat elő.Ők ugyanis nagyon közel vannak a felforrósodott felülethez, ami szó szerint okádja magából a hőt.Ezért kétszer is gondold meg, hogy magaddal viszed-e kutyuskádat egy forró nyári sétára a városban. SzájkosárKerüld a szájzsák használatát.Amúgy sem hosszabb idejű viselésre tervezték – eredetileg csak arra a pár percre ajánlott használni amíg az állatorvosi vizsgálat tart.Ez az eszköz megakadályozza hogy a kutya az egyetlen lehetséges módon lihegéssel hűtse magát.Ha már szájkosár, akkor olyan méretűt válassz amiben ki tudja nyitni a száját, szellős és akár inni is tud benne. Hűtőmatracok/mellényekCsodákat ne várjunk tőlük de tudnak segíteni, ha kell.A hűtőmatracnál alapszabály, hogy nem erőszakoljuk rá a kutyát.Kínáld fel neki a lehetőséget de hagyd, hogy maga döntse el, hogy igénybe veszi-e vagy sem.A komfortját azzal növelheted, ha egy vékony párnahuzatot teszel rá.A mellény nálunk bevált de használata nem azt jelenti, hogy a kutya a legnagyobb melegben sem fog zihálni.Plusz hosszú órákon keresztül nem biztos, hogy célszerű a használata mert a folyamatos hidegtől akár meg is hűlhet a kutya. Tehát tessék kellő odafigyeléssel használni. Idős/beteg/rövidorrú/ nagyon fiatal kutyákra fokozottan figyeljünk. A hirtelen jött meleg az ő szervezetüket is megterheli. Hamarabb fáradnak, a kiszáradás is jobban fenyegeti őket. Ha a séta során azt látod, hogy intenzíven liheg, megáll, esetleg lefekszik, vagy már nem akar tovább menni akkor vidd árnyékos vagy légkondis helyre, hűtsd le a nálad lévő vízzel és adj neki pár percet míg összeszedi magát. FürdésEbben az időben mindenki a víz mellett keres menedéket.Fontos viszont megjegyezni, hogy felhevült testű kutyát nem célszerű egyből a vízbe engedni.Ha nem bír magával a hullámok láttán tedd pórázra és fokozatosan engedd bele.Szintén ajánlott megválogatni, hogy milyen vízbe engeded fürdeni kedvencedet.A városligeti kacsaúsztató nem feltétlenül ideális, számomra a tisztasága erősen megkérdőjelezhető.Természetes vízben való fürdés után én szeretem leöblíteni az ebet tiszta vízzel.Egyrész nem kedvelem, ha tó szaga van a másik pedig az esetleges bőrbetegségek megelőzése.Folyó mellett is csak óvatosan. Igaz, hogy a legtöbb kutya jó úszó de az erős áramlás őket is el tudja sodorni.A legbiztonságosabb ha úszómellényben fürdeted. Lakás hűtéseIdeális esetben van légkonditok vagy ventilátorotok.Ha nincs akkor pedig hadd osszam meg veled anyukám praktikáját, amivel évek óta megelőzzük, hogy szauna legyen a lakásból.Napközben szigorúan minden zárva, függönyök behúzva.Majd mikor este kicsit enyhül az idő a lehető legtöbb ablakot kinyitja így szépen lehűl a levegő. NapozásIsmerek én is olyan kutyát, akik ilyenkor is előszeretettel fekszik a napon pedig közben úgy zihál, hogy rossz nézni.De ő napozik ezerrel.Az erős napsugárzás náluk is bőrrákkal végződhet.Érdemes a napozást nem lehetővé tenni a legkritikusabb órákban.Előtte utána annyit sütteti magát amennyit akarja.Kinti kutyáknak mindig legyen biztosítva egy árnyékos, fedett hely ahová elbújhat a hőség elől. AutóEbben a mostani melegben szigorúan tilos kutyát hagyni az autóban mert életveszélyes!Hőgutát kaphat.NEM! Még pár percre sem! Még akkor sem, ha lehúzott ablakkal és árnyékban áll a kocsi.Semmilyen esetben sem!Ha nem tudod máshogy megoldani akkor ne vidd magaddal.Ha mindenáron autózni kell szánj időt a kellő szellőztetésre/hűtésre, hogy ne a 40 fokos autóba kelljen beszállnia szerencsétlennek.Sötétítsd be az ablakokat, minél kevesebb nap süssön be az utastérbe. Remélem sikerült ötleteket adnom arra, hogy a lehető leghatékonyabban átvészeljétek a kánikulát. Kellemes nyarat kívánok Nektek!

Miért jó, ha tanítod kutyuskádat?

Miért jó, ha tanítod kutyuskádat? Sokszor hallom Gazdik szájából: Mi nem akarunk cirkuszi kutyát, nem szoktunk tanulni. Ezek a kijelentések mindig elszomorítanak mivel az alapengedelmesség gyakorlásából mind a két fél csak profitálhat. Nézzük csak, milyen előnyei lehetnek: megtanuljátok értelmezni egymás jelzéseit erősíti a kutya – gazdi kapcsolatot agyfárasztásnak sem utolsó a munka során kialakul egy közös „szótár” az eb szófogadó lesz szabályokat és határokat alakítotok ki és tartatsz be könnyebben megérted majd a négylábút önbizalom erősítő Egy átlagos energiaszintű kutyával nem kell minden nap gyakorolni.Ha csak 2 naponta szánsz az alapgyakorlatokra 10-15 percet, máris nagyon sokat tettél, a kiegyensúlyozott kutya-gazdi kapcsolat érdekében. Hidd el nincs csodálatosabb élmény, mint amikor látod, hogy kezdi megérteni a feladatot és ha jól csinálod, az a csillogó szempár minden fáradozásodért kárpótol. Ha úgy döntöttél változtatsz és elkezdtek gyakorolni, keress bátran az elérhetőségeim valamelyikén és kezdjük el a közös munkát. Együtt kialakítjuk azt a rendszert, amiben a kutyuskád és te is a legkönnyebben tanulhattok.Kalandra fel!

A kutya NEM gyerek

A kutya NEM gyerek! Te is a gyerekedként gondolsz a kutyuskádra?Sokan azért vesznek magukhoz négylábút, hogy kipróbálják milyen is egy másik élőlényről gondoskodni.Ezen tapasztalat alapján a gazdik megtanulják, hogy innentől fogva teljesen más lesz a fontos és felelősséggel tartoznak majd egy másik életért.Az eb pedig szerető családra talál. A kutya és gyerek fejlődése az első pár évben hasonló.Még minden új nekik, most ismerkednek a világgal, kialakul a viselkedésminták.Ezt a fontos tudást a ‘szülők’ értékrendszere és reakciói alapján sajátítják el.A gyerek ideális esetben soha nem áll meg a fejlődésben, az idő múlásával egyre önállóbb lesz. A kutya ezzel ellentétben az ‘a gyerek, aki soha nem költözik el otthonról.’ Bármennyire is sok trükköt tud és mindegy mennyire idős emberi években, mindig egy 2-3 éves gyermek értelmi szintjén marad. Te beültetnéd a hasonló korú gyereket a volánhoz, hogy vigyen el a boltba?Előre engednéd a zebrán, hogy vezessen át az úton?Ugye, hogy nem!Bármennyire is mini felnőttek tűnnek, ezekre a tevékenységekre ebben a korban még nem képesek. Ahogy a kutyád sem.Ezért nagyon fontos az, hogy a te vezetésed, oltalmad alatt ismerje meg és élje az életét.Ha Te mint felelős gazdi ezt a biztonságos, határozott és segítő vezetést megadod neki minden nap, akkor garantáltan Ő lesz a legboldogabb kutyus a világon. Ellenkező esetben a kutya egy számára érthetetlen módon működő világban kénytelen rángatni maga után a ‘szüleit’ hiszen a kutya úgy van programozva, hogy  valakinek irányítania kell.Ez a helyzet nagyon sok stresszt okoz kis kedvencednek hiszen nem érti az emberi társadalom szabályait. A kutya egy állat – nem ember – és csak kutyaként tud viselkedni. Szüntesd meg ezt a negatív behatást az életében, vedd fel a kesztyűt és légy a ’kutyagyerek’ megbízható vezetője. Nem tudod hogyan fogj hozzá? Keress bátran emailben és segítek.

error: Content is protected !!