Egy kutya örökbefogadása nagy felelősség és tudatos, jól megfontolt döntés eredménye kell, hogy legyen.
Már megnézted az összes új gazdira váró négylábú fotóját és meg is van a kedvenced.
Mi is következik ez után?
Egy többfordulós interjú és ismerkedés sorozat, ami elsőre akár furcsának is tűnhet. De a cikk végére minden értelmet nyer.
Nézzük tehát, hogy mi is az örökbefogadás menete lépésről-lépésre.
KÉRDŐÍV/BEMUTATKOZÓ LEVÉL
Figyelj oda a kitöltésére/megfogalmazásra hiszen ez alapján alakul ki az első benyomás rólad, mint gazdijelöltről.
Az általános tudnivalók mellett, mint a családi állapotod, már meglevő kisállatod, szabadidőd mennyisége, közös tervek, kutyaiskola látogatása, azt is érdemes beleírni, hogy miért szeretnél kutyát és hogyan fogod tudni beilleszteni az életedbe.
ELŐSZŰRÉS
Ez egy nagyon fontos pontja az folyamatnak hiszen a menhely a bemutatkozó leveled és az általuk feltett kérdések alapján mérik fel, hogy mennyire vagy alkalmas egy 10-15 évig tartó, folyamatos foglalkozásra igénylő állat ellátására.
Itt fontos megjegyezni, hogy a menhelynek az a célja, hogy a kutya jó helyre kerüljön és ki tudja szűrni a nem megfelelő motivációval rendelkező leendő gazdikat.
ISMERKEDÉS
Az előszűrés után az ideiglenes befogadóval/menhellyel egyezteted majd a találkozó pontos időpontját és helyszínét.
Javaslom, hogy az első „randira” csak 1-2 családtag érkezzen, hogy ne terheljétek túl a kutyát.
Kérdezz az állat jelleméről, szokásairól. Ismerkedj vele. Vedd a kezedbe a pórázt, tapasztald meg az erejét.
Ne csak arra fókuszálj, hogy mennyire cuki.
Utána gondold át, hogy tetszett a találkozó, hogyan érezted magad a négylábú társaságában, el tudod-e képzelni az életedet vele.
Ha a válasz igen akkor következhet a második találka ahová a család másik fele is eljöhet, hogy ők is megismerhessék az ebet.
Fókuszálj a pozitív kapcsolat kialakítására. Ne siettesd, hagyd, hogy a saját tempójában közeledjen feléd.
A harmadik időponton, az ideiglenes befogadóval egyeztetve, a már meglévő kutyád is részt vehet ha van.
Előfordulhat, hogy egy konkrét mentvényért több gazdijelölt is jelentkezik.
Ilyenkor mindig a szervezet dönt arról, hogy kinél lesz a legjobb az adott kutyának.
Azoknak, akik lecsúsztak az általuk kiszemelt állatról az önkéntesek örömmel segítenek másik társat választani.
KAPCSOLATTARTÁS/UTÁNKÖVETÉS
A szervezetek az örökbefogadás után sem szeretik szem elől téveszteni mentvényeiket.
Szeretnek hírt, képet kapni a kutyusaikról. Az is előfordulhat, hogy a gazdihoz kerülés után, bizonyos idő elteltével, az önkéntesek személyesen is felkeresik a családot.
Ellenőrzik, hogy minden rendben van-e, sikerült-e beilleszkedni az új otthonába, a gazdik teljesítették-e a szerződésbe foglalt kötelezettségeiket.
NE FELEDD
Egy igazán felelős állatmenhely/szervezet a kutyát mindig oltva, féregtelenítve, chipezve, ivartalanítva/ivartalanítási kötelezettséggel adja örökbe. Valamint az eb élete végéig felelősséget vállalnak érte.
Ha ne adj isten elveszik, segítenek megtalálni, nem várt betegség esetén segítenek fedezni a költségek egy részét és a legfontosabb, ha valamiért úgy alakul, hogy nem tudod tovább a gondját viselni akkor újra oltalmuk alá veszik.
A fent említett pontokban az egyes örökbeadó szervezeteknél eltérések lehetnek ezért arra kérlek, hogy a konkrét feltételekről mindig az általad választott szervezet honlapján tájékozódj.
Miután hazavitted a kutyát akkor kezdődik csak igazán a közös utazásotok.
Ha érdekel mit várhatsz el egy frissen örökbefogadott kutyától akkor olvass tovább: katt ide!