Kutyuskám

Felelős kutyatartás

„Matricakutya”

Matricakutya Matricakutyád van ha:– minden hová követ téged– éppen pihen valahol és te elindulsz a lakásban azonnal ugrik és a nyomodban kajtat– Wc-re sem mehetsz el nélküle– csak akkor tud igazán pihenni ha minimum valamelyik testrésze hozzádér– azonnal pánikba esik, sír, rohanna utánad ha csak 1 méterre is eltávolodsz tőle– majd át esel rajta a lakásban– mindig láb alatt van, mindig hozzád kell érnie– nem tudod egyedül hagyni Sok gazdinak imponáló ez a viselkedés hiszen:– Nézd mennyire szeret?! Folyton jön utánam.– Nem bír nélkülem létezni. – jellegű gondolatok járnak az ember fejében. Az ilyen viselkedés azt üzeni, hogy a kutya szorong. Ez abból is adódhat, hogy nem tanították meg neki hogyan legyen egyedül. Úgy érezheti, hogy a gazdi nélkül semmire sem képes. Ilyen esetben a kutya önbizalmát is érdemes fejleszteni. Menhelyről hozott kutyákra eléggé jellemző ez a viselkedés, ezzel a magas fokú ragszkodással szeretné bebiztosítani, hogy új, szerető gazdája ne hagyja ismét magára. Ez neki olyan mint ha neked lenne egy örökmozgó 4 éves gyereked aki 0/24 bújócskázik veled. Bejelentés nélkül, kiszámíthatatlan módon eltűnik így minden alkalommal a frászt hozza rád.Egy idő után te is folyton követnéd, hogy csökkentsd a keresése alatt átélt stresszt. A gazdi oldalt is érdemes ilyen esetekben megvizsgálni hiszen ma már tudományosan bizonyított tény, hogy az ember kötődési mintája a kutyájával való kapcsolatát is befolyásolja. Te magad is ráerősíthetsz erre a viselkedésre ha folyamatosan simogatod és ellenőrzöd a kutáydat. Ha egész nap dédelgeted vagy engeded, hogy állandóan a lábadat melegítse miközben dolgozol. Egy idő után azt fogja gondolni, hogy nem képes megbírkózni a hiányoddal. Az extrém kötődés a kutyának nem egészséges. Soha nem tud teljes mértékben pihenni hiszen fél szemmel állandóan azt figyeli merre mozog a gazdi.A hiperéberség miatt keveset és rosszul alszik, fülei és a tekintete folyton az embert követi. Számára ez egy folyamatos stresszfaktor ami hosszú távon kikezdheti akár az egészségét is. Mit tehetsz ellene?Ne erősítsd meg a kutyád ideges viselkedést azzal, hogy folyamatosan beszélsz hozzá és megérinted. Néha legyetek külön – rövid időre, naponta többször csukd be az ajtót magad mögött. Ezzel lehetőséget biztosítasz neki arra, hogy gyakorolhassa miként kezelje az indulatait, a frusztrációt vagy a függetlenséget. Alakíts ki számára egy biztonságos napirendet így tudni fogja mikor milyen tevékenységnek jött el az ideje. Nagy segítség lesz neked és a kedvencednek is ha megtanítod őt a Helyedre + Marad parancsokkal tőled távolabb pihenni.Kezdetnek az is elég ha a szoba másik végében tartózkodik az helyett, hogy a széked alatt vagy az öledben tenné ugyan ezt.Erre motiválhatod őt úgy is, hogy egy jutalomfalattal töltött játékkal foglalod le a fekhelyén.Ezt a technikát a probléma megelőzéseként is használhatod.

Van a kutyának bűntudata?

Van a kutyának bűntudata? Biztosan Te is láttál már ilyen jellegű videót. A neten ezerszám találtam ilyen témájú összeállítást több milliós nézettséggel. A legszörnyűbb számomra az, amikor a videóban szereplő „gazdik” végig nevetik az egészet miközben a kutyájuk egy traumát él át. Szeretném lerántani a leplet erről a jelenségről. Arról az emberek által kreált elképzelésről, hogy a kutyák képesek bűntudatot érezni. https://kutyuskam.hu/wp-content/uploads/2023/02/kutyuskam_buntudat3.mp4 Az ember veleszületett hajlama az antropomorfizáció. Ebben az esetben ez azt jelenti, hogy a kétlábú hajlamos a négylábút emberi tulajdonságokkal felruházni. Magyarul: a gazdi feltételezi, hogy az eb képes ilyen komplex érzelmek átélésére, mint a megbánás. Az etológusoknak ezt még nem sikerült tudományosan bebizonyítania. Ezért nem szerencsés gazdiként azt gondolni, hogy a kutya megérti miért is kapja a büntetést. A kutyák világában nem létezik „jó” és „rossz” viselkedés, ők csak teszik amit az ösztönük diktál. Akkor mi is történik ilyenkor? Figyeld meg most jól a videót. Ha kell nézd meg akár többször is. Az elfordított fej, gyors, pici pislogások, a szemkontaktus kerülése, a szituációból való kifordulás mind-mind a csillapító jelzésekként szolgálnak. Azt üzenik a gazdinak: nem akarok bajt. A házasítás óta a kutyának volt ideje megtanulni, hogy ha ezeket a jelzéseket mutatja az ember felé akkor a büntetés is enyhébb lesz vagy akár el is marad. Ez egy tanult viselkedés, ami NEM azt jelenti, hogy a kutya összeköti fejben: most azért ideges a gazdi mert pár órával ezelőtt szétrágtam a cipőjét. Erről szó sincs. Csak azért viselkedik így, hogy elkerülje a nagyobb büntetést. A kutya memóriája úgy működik, hogy ha akkor csíped el, amikor éppen a szájában van a cipő és nagyban dolgozik rajta, akkor az általad használt „fegyelmezést” össze tudja kötni az éppen akkor végzett viselkedéssel = a cipő rágása általad nem tolerált tevékenység. Ha viszont otthon hagyod az energiával teli kutyát 8-10 órára egyedül és ő mondjuk az ötödik óra után unalmában/frusztrációjában szétrágja az elérhető magasságban hagyott cipődet, amiben szépen elfárad és arra ébred álmából, hogy hazaérve üvöltesz vele. Abból semmit nem fog megtanulni maximum azt, hogy számára teljesen kiszámíthatatlanul viselkedsz. https://kutyuskam.hu/wp-content/uploads/2023/02/kutyuskam_buntudat6.mp4 Most már fogod tudni, hogy a videóban látott viselkedés nem egyenlő a bűntudattal. Ezért igazából teljesen felesleges feszültségkeltésnek számít, ha a fent leírt esetben „bünteted” a kutyát. Inkább koncentrálj a megelőzésre, a kutyusod testi-lelki igényeinek kielégítésére, valamint szánj arra időt és energiát, hogy megértsd a jelzéseit. Nem utolsó sorban pedig, ne várj el tőle olyan viselkedést, amit előtte nem tanítottál meg neki.

Kutya az ágyban

Kutya az ágyban A kutyások között is egy eléggé megosztó téma. Van, aki el sem tudja képzelni, hogy nem a kis kedvencével együtt tölti a pihenés idejét. Megint mások soha nem engedik fel a kutyust a párnák közé. A két véglet között pedig a szürke zóna található. Vagyis a néha feljöhet és néha nem kategória. És ezzel nincs is semmi gond egészen addig, amíg az együtt szundikálás nem befolyásolja a kutya viselkedését az élet más területein. Mert bizony erre is van példa. Zorával az elején nagyon szigorú szabályok szerint éltük.Ide tartozott az is, hogy az ágy és a kanapé tiltólistás volt. Ha bújni akartam a kiskutyámmal mindig leültem hozzá a földre vagy a fűbe. És ez éveken át működött is.Aztán ahogy idősödött, lazítottam ezen a szabályon és egyre többször engedtem fel a kanapéra. Igaz, hogy többet engedek ez ügyben de egy szabályt még mindig be kell tartania:– csak akkor jöhet fel, ha én erre engedélyt adok. Jelezni szokta, hogy jönne fel, az ő sajátos bájos módján. Odaáll a kiszemelt fekvőalkalmatosság elé és rárakja a fejét. Ha eme finom jelzését nem veszem észre időben akkor még oda is horkant, hogy ugyan már miért nem figyelek?! Ha ez éppen egy olyan helyen történik, ahol ezt mások nem feltétlenül díjaznák akkor egyértelmű-Nem, menj a helyedre! – utasítással a tudtára adom, hogy ez most nem az a buli.Ilyenkor persze kelletlenül ugyan de elfekszik az utazós plédjén, szigorúan háttal. Ha pedig mehet akkor a legnagyobb élvezettel foglalja el az őt megillető helyet, lehetőleg a kellős közepén.Nem hiába a Madamme Rökamié elnevezés. Amit viszont semmiképpen sem engednék neki és nektek sem javaslom: épp, hogy hazaértetek a sétából és azzal a lendülettel, saras lábbal ugrik neki a kanapénak nem csak az ülő részen őrjöng hanem az egészet összetappogja teljesen megőrül a kanapén/ágyon föl le ugrál róla, ugat akkor megy fel és le amikor csak ő akar ha odaülsz a kedvenc helyére, addig nem hagy békén, amíg arrébb nem mész vagy teljesen rád fekszik kitúr az ágyból, nem tudsz tőle pihenni ha megmozdulsz megmorog vagy odakap nem engedi melléd ülni a párodat Egyes esetekben ezek a viselkedésminták több más, viselkedésproblémával is kéz a kézben járhatnak. Hogyan tanítsuk meg a kanapé helyes használatát? Még az előtt tiltsd le róla, hogy felugrik. Ha már fent van, nyugodtan de határozottan lépj oda hozzá és a nyakörvénél fogva tessékeld le onnan majd jutalmazd, ha a földön marad. Ha azonnal visszaugrik akkor addig ismételd az előbbi gyakorlatot amíg fel nem adja. Ha úgy könnyebb, tegyél rá pórázt, így könnyebb lesz irányítani. Várd meg amíg megnyugszik és csak akkor hívd fel magadhoz. Így fogja megérteni, hogy akkor részeszül a jóból, ha nyugodt viselkedést mutat és csak a hívásodra jöhet fel. Fontos, hogy a tréning ideje alatt minden egyes családtag követelje tőle a nyugodt viselkedést mielőtt felengedi a kutyust a kanapéra. Ha így tesztek sokkal hamarabb elérhetitek a pozitív változást. Ha elhatároztad magad ne add fel, tarts ki a célod mellett mert változást csak úgy tudsz elérni, ha következetes és nyugodt maradsz.

Te is sokat beszélsz a kutyusodhoz?

Te is sokat beszélsz a kutyusodhoz? A kutyád lealább 3 nyelvet ismer: Elsődleges kommunikációs formája a testbeszéd. Így „beszélgetnek” egymással és a többi állatfajjal egyaránt. Második az ugatás és a hangadás különböző formái. De ennek változatossága is inkább az embernek szól mintsem a fajtársaiknak. És a harmadik nyelv, amit megért ez a kivételes képességű állat az nem más mint az emberi beszéd. De hogyan is érti a kutya a beszédet?Az ELTE Családi Kutya Program kutatásainak köszönhetően ma már tudjuk, hogy a kutyák agya, hierarchikusan dolgozza fel a beszédet.Valamint azt is megállapították, hogy az állat meg tudja különböztetni egymástól az ismert szavakat a más hangzású értelmetlen szavaktól. Egy 2009-es vizsgálat alapján arra is fény derült, hogy egy átlagos négylábú akár 165 szót is meg tud tanulni. A világ legintelligensebbnek tartott kutyusának a szókincse pedig 250 szóból áll. Egyesek még válaszolni is tudnak.Biztosan hallottál már a San Diegoban élő Christina Hunger beszédpatológus-logopédusról és Stella nevű kutyusáról, aki jelenleg 29 szót ismer és használ. Egy speciális, gombokkal működtetett szerkezetet segítségével kommunikál a gazdijával. Akkor miért is ne beszélj a kutyádhoz folyamatosan?Ha figyelmesen olvastál akkor feltűnt, hogy végig szavakról volt szó.Mi emberek viszont összetett mondatokban is képesek vagyunk beszélni, akár hosszú perceken keresztül. Azt gondolni, hogy szerencsétlen állat mindent értett a monológunkból helytelen feltételezés.Arról nem is beszélve, ha állandóan beszélsz hozzá, egy idő után már nem leszel számára annyira érdekes. Ellenben ha csak akkor szólsz, amikor az indokolt, sokkal jobban hegyezi majd a hangodra a fülét. Következzen egy helyzetgyakorlat: Képzeld el, hogy most foglak és elviszlek egy teljesen idegen országba. Mondjuk Finnországba.Lehet, hogy szerencsés vagy és értesz pár szót finnül de a helyi szokások, társadalmi elvárások teljesen ismeretlenek számodra. Kapsz magad mellé egy idegenvezetőt, aki folyamatosan társalog veled, mutogat, magyaráz de Te ebből semmit sem értesz.Egy ideig figyelsz, hogy hátha a környezetből, a gesztusaiból ki tudsz következtetni valamit de egy idő után úgy elfáradsz, hogy feladod és csak bámulsz ki a fejedből. Vagy ha én most, a cikk további részét, egy számodra ismeretlen nyelven folytatnám valószínűleg hamar tovább görgetnél.Nem olvasnál tovább hiszen frusztráló lenne az érzés, hogy nem érted, amit írok.Képzeld el, hogy Te ugyan ezt csinálod a kutyáddal minden egyes nap. És pontosan ezért szépen kérlek ne beszélj a kutyához FOLYAMATOSAN.Igyekezz csak olyan információt adni neki, amit már ismer:Ügyes vagy! Ül! Szép ül! Fekszik! Szép fekszik! A fent említett finnországi példa alapján most már el tudod képzelni, hogy milyen frusztráló lehet, ha ilyen gazdi mellett él a négylábú. Spórold meg kiskutyád idegeit és figyelj oda, hogy a felé irányuló kommunikáció tiszta és számára egyértelmű legyen. Ezzel nagyot lendíthetsz a kapcsolatotok minőségén.

Téli felkészülés – 2.rész – kinti kutya

Téli felkészülés – kinti kutya Következzen a kertben tartott kutyuskák ’téliesítése’. Szőr, mancs, karomIdeális esetben a kint tartott ebek szervezete az időjárás változásaival együtt készül fel a téli hónapokra.Fokozatosan lecseréli nyári szőrzetét egy vastagabb, téli bundára.Ez teljesen természetes folyamat. A vedlési időszakban rendszeres fésüléssel segíthetsz a bundát egészségesen és filcmentesen tartani.Szintén fontos megjegyezni, hogy az udvaron tartott kutyát a hideg idő beálltával semmiképp se fürdesd.Egyrészt így nagyon könnyen megfázhat, másfelől a samponnal lemosod a télen jótékonyan védelmező zsírréteget a szőrzetről.Télen ne nyírd rövidre a szőrét.A mancsokat, karmokat rendszeresen ellenőrizd, hogy nem sérült-e. KutyaházÉrdemes jó minőségűt választani hiszen kutyusunk egészsége megőrzésében kulcsfontosságú szerepet játszik. Az ideális kutyaház a következőkkel rendelkezik: A teteje nyitható, ez megkönnyíti a takarítást. Lapos de picit döntött így onnan is kémlelheti a portát. Rendelkezzen megfelelő hosszúságú előtetővel, ami meggátolja, hogy az eső és a hó beessen a házába. Anyagát tekintve részesítsd előnyben a természetes alapanyagokat. Ha lehet duplafalú házat válasz megfelelő szigeteléssel. Az sem árt, ha a belső tér osztott ezáltal jobban véd a széltől, valamint jobban tartja a meleget. Bejáratot lásd el könnyen le és felszerelhető huzatfogó függönnyel, így is elősegítve a benti meleg megtartását. Igyekezz olyan helyre tenni a házat, ahonnan könnyen belátja az őrizni való területet, így nagyobb eséllyel használja majd. Az én kutyusom sem használta addig a kutyaházat amíg meg nem találtuk a számára ideális helyet, ezért ezzel nyugodtan kísérletezz. Ajánlott a házat raklappal megemelni, hogy a csapadék ne áztassa fel az alját. És mit tegyél a kutyuskád alá?A legjobb választás, ha szalmával béleled a téli fekhelyét, jó vastagon. Ha nedves is lesz akkor is könnyen kiszárad és az állat át tudja forgatni a nedves részeket, tud benne búvóhelyet készíteni. Az almot hetente cseréld frissre! Hogy megelőzhesd a szalma kihordását tegyél fel egy kisebb küszöböt is az ajtóra. A különböző pokrócok és egyéb textíliák azért nem felelnek meg ennek a célnak, mert könnyen átnedvesednek, nehezen száradnak, a kutya a nedves anyagtól tüdőgyulladást is kaphat. EtetésHideg idő beköszöntével érdemes emelni a táplálék mennyiségén legalább 10-20 %-kal, vagy egy magasabb energia tartalmú tápra váltani. VízZord időben az ivóvíz gyorsan befagy ezért, ha megoldható naponta többször is biztosíts neki friss, langyos vizet. Az is egy megoldás, ha az ételét meleg vízbe áztatod, így több folyadékot juttathatsz a szervezetébe. HidegExtrém hidegek vagy tartósan fagypont alatti hőmérsékletek idején javasolt a kinti kutyát is beengedni legalább estére egy melegebb helyre. Ez lehet a garázs, pince vagy akár a lakás (előszoba). FONTOS!Ne kösd ki a kutyusodat, mert, ha feltekeredik valami köré és nem tud bemenni a házába, pillanatok alatt megvan a baj.

Téli felkészülés – 1.rész – benti kutya

Téli felkészülés – benti kutya Elérkezett az év vége, így aktuálissá vált a következő téma: a lakásban tartott kutyák ’téliesítése’. Nézzük mivel is teheted zökkenőmentessé a téli időszakot kedvenced számára. Immunerősítés– válasz természetes összetevőkből készült készítményt– kutyák számára kifejlesztett– kúraszírűen alkalmazd– egészséges kutyáknak is ajánlott a téli időszakban KutyaruhaRuha ügyben egy jól bevált technikát alkalmazok.Minden kutya, aki a lenti listába tartozik +5 fok alatt automatikusan öltözik: rövid szőrű pl.: vizsla, amstaff, agár, uszkár, csivava kis testű vagy közel van a földhöz kölyök, bármilyen fajta idős beteg Ez nem divathóbort, a betegségek megelőzése érdekében történik. Én sem akartam öltöztetni Zorát, de amikor a kutya összegörnyedve, remegve állt mellettem, megváltozott a véleményem a dologról. Más kérdés, hogy egy bulldog testére megfelelő méretű ruhát találni kb.: lehetetlen. Még jó, hogy tudok varrni, így Daráló egyedi kabátokban feszít az utcán. Olyan ruhát válasz, aminek mérete megfelelő és egyszerűen ráadható. A funkció a divat elé helyezendő. Rövid lábú kutyáknál pl: tacskó, csivava nagyon kényelmetlen az a ruci, aminek ujja van, beleakad a könyöke nehezíti a mozgást. A jól szabott ruha befedi a kutya hátát, hasát és nyakát de szabadon hagyja a lábakat és az ürítésre szolgáló szerveket. Anyagát tekintve olyat keress, ami vízálló textilből készült. Ez nem ázik át olyan hamar a nedves időben. A mindenféle kötött és póló anyagból készült ruhák lehet, hogy jól mutatnak kedvenceden, de ha nedves lesz inkább a megfázást segíti elő, mint hogy melegen tartaná az ebet. A másik, ami nélkül nálam nem létezik kutyaruha az a vastag, jól látható helyre felvarrt fényvisszaverő csík. Télen hamarabb sötétedik ezért ez az elem sokban hozzájárul a biztonságos sétához. Ha a kutyuskád nem tűri a ruhát, vagy az aktív rohangálás a kedvenc elfoglaltsága akkor csak a séta elején, amikor éppen kiléptek a lakás melegéből a mínusz fokokba, és a séta végén add rá a ruhát. A lakásban mindenképpen vedd le róla. SétaLegyen mozgalmas, aktívEmeld a séták tempóját.Ne álljatok egyhelyben, mozogjatok folyamatosan így is melegen tartva magatokat.Tarts rövid de mozgalmas, gyakorlatozós sétákat. Kerüld a fekvős/ülős/sokáig helyben maradást igénylő feladatokat.Labdázzatok, frizbizzetek, huzivonizzatok, kergetőzzetek.Bármi jó, amitől felpörög a tempó.Inkább többször rövid időre vidd ki főleg, ha az állat már nem a legaktívabb. HóNe engedd, hogy sokat egyen belőle hiszen gyorsan a torokgyulladás lehet a vége. AutóNe hagyd az autóban még pár percre sem, mert gyorsan kihűlhet és ez az állapot az életébe kerülhet. SzőrápolásA fürdetést csökkentsd a minimumra. Ajánlott az esti órákra időzíteni, hogy legyen ideje megszáradni a szőrzetnek másnapra. Ha kutyuskád bírja a hajszárítót, azzal is segíthetsz neki a szárítkozásban.Szintén fontos a rendszeres fésülés, hogy elkerüljük a filcesedést.Szeptember után már ne nyírd rövidre a szőrét, hogy legyen ideje megnőni a téli hónapokra. MancsápolásA mancs az egyik legnehezebben gyógyuló bőrfelület ezért érdemes a téli időszakban fokozottabban odafigyelni a tisztán tartására és ápolására.Séta előtt speciális mancsápoló krémmel bekenni. Minden séta után elengedhetetlen lemosni langyos vízzel és alaposan megszárítani.Ha ezt elmulasztod, fennáll az esélye, hogy saját maga fogja lenyalni a talpát irritáló homokot és sót.Szintén célszerű kinyírni a felesleges szőrt a mancsok közül, hogy ne tapadjon bele a hó. Egy kis plusz odafigyeléssel sok kellemetlenségtől óvhatod meg magad és a kis kedvencedet is.

Kutyás találkozás: póráz vs szabadon

Kutyás találkozás: póráz vs szabadon Ma egy olyan, kutyásokat is megosztó problémáról szeretnék beszélni amit: napi szinten látok séta közben hallom az ügyfeleimtől vagy akár tapasztalom meg a saját bőrömön Ez pedig nem más, mint a pórázon sétáló kutyára rárohanó másik eb. De mielőtt belevágnánk, tisztázzunk néhány dolgot. Ha egy kutya pórázon sétál annak valószínűleg oka van: – félős– nem kedveli a többi kutyát– nem behívható– tréning alatt áll– fertőző beteg– idős, stb A gazdi szabálykövető hiszen hivatalosan közterületen csak pórázon lehet kutyát sétáltatni.Az ok igazából ebben az esetben teljesen lényegtelen. A lényeg, hogy kérdezés nélkül nem korrekt oda engedni a szabadon sétáló kutyát ahhoz, aki pórázon van. Attól, hogy a te négylábúd barátságos még nem biztos, hogy a pórázon lévő is az. Ne érts félre. Véleményem szerint is a kutyáknak a lehető legtöbbször kell biztosítani a szabad mozgás lehetőségét. De ezt nem a többi kutyás kárára. Felelős kutyatartóként Te is biztos csak az arra kijelölt területen és olyan kutyát fogsz elengedni, aki: jól szocializált bármilyen szituációból kihívható igen, játékból is! ismeri a kutyák illedelmes üdvözlésének mikéntjét – nem tarolja el a másikat, mint egy tank ha el is rohan tőled van annyi tekintélyed, hogy azonnal visszaindul hozzád, ha szólsz neki Ha ezek a feladatok még nem mennek érdemes hosszú pórázon gyakorolni mielőtt a kutya megkapja a póráz nélküli szabadságot. És most, hogy ezeket letisztáztuk jöjjön egy minden kutyás számára ismerős szituáció: Gazdi ’A’ nyugodtan sétál pórázon a kutyájával. Egyszer csak a semmiből odarohan hozzájuk egy másik kutya.Gazdi ’B’ még a láthatáron sincs és/vagy messziről kiabál: – Nem bánt!A pórázon lévő kutya nem érzi kellemesen magát a szituációban, próbálna kitérni a másik kutya útjából de a póráz ugye korlátozza ebben.Gazdi ’A’ és kutyusa forognak a szabadon lévő pedig nagyon élvezi a helyzetet.Gazdi ’A’ egyre jobban bepánikol, a pórázba kapaszkodik, amivel egyre kevesebb mozgásteret biztosít kutyájának, aki ettől egyre feszültebb lesz.Körülbelül ilyenkor szokott megérkezni Gazdi ’B’. Próbálja elkapni a saját kutyáját, aki az egészet egy szuper mókának fogja fel így tovább folytatódik a kergetőzés.Majd nagy nehezen sikerül elfogni az ebet. És mindenki megy tovább. DE..Gazdi ’B’ nem magyarázza el kutyusának, hogy ezt így nem csinálhatja. Nincs következménye a viselkedésnek, így amint elengedi ismét odarohan a következő ’áldozatához’. ÉS…Gazdi ’A’ és kutyusa teljes pánikban folytatják a sétát. Ha ez még sokszor megtörténik velük, akkor az ember egyre feszültebb lesz, kutyusa pedig legközelebb hasonló helyzetben nem várja meg amíg ez újra lejátszódik. Támadni fog, hiszen elmenekülni nem tud és a Gazdi sem képes uralni a helyzetet. És láss csodát: kész is a pórázon agresszív kutya. Szóval ez úton szeretném megkérni a kutyás közösség tagjait, hogy figyeljünk egymásra. Kérdezzük meg a Gazdit, hogy kutyusunk barátkozhat-e. És ha nemleges választ kapunk tartsuk tiszteletben a másik döntését hiszen (remélhetőleg) Ő ismeri legjobban a kutyáját. Ha hasznosnak találtad, oszd meg, hogy minél több kutyáshoz eljusson az üzenet.Köszönöm.

Közös labdázás

Közös labdázás A parkokban gyakran megfigyelhető, kutyák közti interakciót szeretnék kielemezni tréner szemmel. Fontosnak tartom, hogy beszéljünk erről hiszen, ha nem jól kezeljük az adott helyzetet akkor az baleseteket és összetűzéseket is eredményezhet. A szituáció a következő: A gazdival játszó kutyushoz odarohan egy másik.Az idegen kutya elkezdi üldözni a labdázó felet, ugatja, esetleg még a lasztit is elcseni.Elfut vele, kergetni kezdik de nem adja vissza még a saját gazdájának sem.Múltkor olvastam valamelyik kutyás csoportban, hogy ugyan ez játszódott le egy futiban annyi különbséggel, hogy a ’lopós’ kutya aznap a sürgősségin végezte mert a nagy kergetőzés közben lenyelte a labdát. Az ilyen értelmetlen helyzetek egy kis odafigyeléssel nagyon szépen megelőzhetők. Ha egy kutya labdázik a Gazdival az egy fontos, kapcsolatépítő része a napjának. Főleg, ha ’labdás’ – az a fő motivációja vagyis, él hal a labdáért.Akkor és ott semmi más nem létezik számára.Mondhatnánk úgy is, hogy keményen dolgozik, koncentrál.Ha ilyenkor odafut egy másik kutyus és elkezdi őt ugatni, kergetni esetleg elveszi tőle a legnagyobb ’kincsét’ annak megtorlás lehet a vége.Persze a reakció sokban függ az adott kutya habitusától és szocializációjától. Hogy könnyebben bele tudd képzelni magad, lássunk egy hasonló példát az emberek világából: Tegyük fel, hogy valami nagyon fontos projekten dolgozol.Összpontosítanod kell, mert elég egy apró hiba és kezdheted elölről a munkát.Erre odacsörtet az asztalodhoz az egyik kollégád és nagy elánnal elkezdi mesélni, hogy telt a hétvégéje.Talán még érdekelne is a mondandója de mondjuk szívesebben hallgatnád meg a sztoriját az ebédszünetben vagy munka után egy koktél mellett, mint most, amikor koncentrálnod kell. Nekünk embereknek is megvan, hogy mikor dolgozunk és mikor élünk szociális életet.Ez a kutyáknál sincs másképpen. Amikor labdázik akkor éppen melózik. Ha pedig már kijátszotta magát,  akkor következhet a kergetőzés a többiekkel.Persze vannak olyan kutyák is akik szeretnek és tudnak is együtt labdázni.Sőt van, aki pont azt élvezi, hogy a többiek őt kergetik. De nem mindegyik kutya kedveli ha a nyomában vannak. Ezért is olyan fontos, hogy értsd kutyuskád tetbeszédet és fel tudd ismerni ha zavarja a másik jelenléte. Ha kutyuskád  csak veled szeret labdázni, itt van néhány tipp a szitu kezelésére a teljesség igénye nélkül: ha látod, hogy jön felétek egy másik kutya vedd fel a labdát, várd meg amíg elmegy a kutyus, majd folytassátok a játékot a nem hagy békén benneteket és a gazdi sem tudja visszahívni menjetek ti arrébb, ha lehet tanítsd meg a négylábúdnak a Kérem/Ereszd parancsra, így bármikor elkérheted tőle a játékot, a sajátját és a másikét is egyaránt. Mert ugye mindig a ’másik labdája’ a jobb ha ellopták kutyusod lasztiját ne engedd neki, hogy ő rendezze le a másikkal mert abból születnek a verekedések. Inkább kérd meg az eb gazdiját, hogy szerezze vissza tőle. Én ilyenkor nagyon jól szoktam szórakozni. És türelmesen várok közben ha több kutyával labdázol egyszerre akkor mindenkinek más irányba dobd el a saját labdáját Kérlek, ha azt látod, hogy egy kutya – gazdi páros önfeledten játszik MINDIG kérdezd meg, hogy csatlakozhattok-e, vagy tartsd őket tiszteletben és adj nekik elegendő teret.

Kutyafuttató etikett

Kutyafuttató etikett Egy– jól felszerelt– kettős beléptető kapuval és– megfelelő talajjal ellátott– rendszeresen tisztán tartottkutyafuttató az egyik fő találkozási pontja lehet egy kutyás közösségnek. Viszont úgy gondolom van pár íratlan szabály, amiknek betartásával biztonságosabbá és ez által pozitív élményé tehetjük a futiban töltött időt mind a saját, mind a kutyánk számára Mire szolgál a kutyafuttató? Teret kínál a kutyusoknak a szocializációra, fajtársaikkal való közös játékra és nem utolsó sorban a szabad mozgásra. Mikor menjetek futiba? Séta után jutalomként. Ez azért fontos, hogy a kutya ne ott tombolja ki magát.Ellenkező esetben egyetlen tomboló eb csatatérré változtathatja az egész futit, problémákat, verekedések provokálhat.Ha mindenki lefárasztott kutyával érkezne a futtatóba, sokkal nyugodtabb légkör lenne odabent és a szociális viselkedés is gördülékenyebb lenne. Mikor NE menjetek futtatóba? ha a kutyád nincs oda a többi kutya társaságáért pl.: csak ül a pad alatt ha nemrég fogadtad örökbe és még a bizalom kialakításán dolgozol ha beteg vagy tüzel ha a kutya szocializálatlan vagy agresszív a többi kutyával ha túl sokan vannak bent ha a gazdi tart bizonyos méretű kutyáktól ha azt látod, hogy a legnagyobb dominánsan viselkedő kutyus gazdija a park másik végében telefonál Kutyafuttató etikettMielőtt beléptek kérdezd meg a már bent lévőket, hogy jöhettek-e? Kintről mérd fel, hogyan viselkednek a benti kutyusok/gazdik. Ha eszeveszett kergetőzés folyik odabent és a te kis testű kutyusod ezt nem kedveli, inkább menjetek vissza máskor. Én csak nyugodt, türelmesen várakozó kutyával szoktam bemenni. Tehát legalább az ajtó szabályt be kell tartania ahhoz, hogy bejusson. Az ajtón áthaladáskor figyelj arra, hogy nehogy valamelyik kirohanjon mellettetek. Ha bent vagy, engedd el a pórázról hiszen nem fair vele szemben, ha mindenki más szabadon mozoghat. Fontos, hogy először mindig sétálj körbe a kutyával, ne ülj a padon. Így te vezeted körbe az új helyen. Labdát és ételt csak akkor használj, ha biztosan tudod, hogy nem fog senki verekedni ezekért a kincsekért. Ha azt látod, hogy a kutyusod terrorizál valakit vagy a tiédet tolják túl, nyugodt de határozott módon avatkozz közbe, előzd meg a bajt.Ne engedd, hogy kutyusod tank módjára letarolja a többieket, tanítsd meg neki az udvarias köszönést. Ha vannak bent rámpák, akadályok gyakoroljatok rajtuk, ha a kutyusod is érdeklődik irántuk. Szedd fel a kutyapiszkot, ez mindannyiunk érdeke. Ne hagyd ásni mert a gödrök balesetveszélyesek kutyának és embernek egyaránt. Ne feledd ez az Ő ideje, ha talált egy erőben és energiában hasonló játszótársat akkor csak felügyeld őket és élvezd a látványt. Én órákig tudom nézni ahogy 2 kutya szépen játszik egymással. A futi is olyan, mint bármelyik másik eszköz.Ezt is lehet rosszul és jól használni.A döntés csak rajtad áll.Na meg persze a többi kutyáson. Ha hasznosnak találod oszd meg ismerőseiddel, hogy minél több emberhez eljusson. Tegyük együtt a békésebb futtatókért!

Kutyák igényei

Kutyák igényei Bármilyen kapcsolatról is legyen szó, baráti, szerelmi, munka vagy ember és állat kapcsolatáról, a sikeres együttműködés receptje egymás igényeinek kielégítése.Ez nélkül nem lesz kellemes az együtt töltött idő egyik fél számára sem. TESTMOZGÁSEz az első és legfontosabb igény, valamint az egyik elengedhetetlen alapja a nyugodt kutya ‘megteremtésének’. Igazítsd:– a kutya fajtájához– korához– egészségi állapotához és– energia szintjéhez Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy mekkora mozgásigénye van a kutyáknak.Igen a legkisebbnek is. Ezen igény nagyságát a kutyusod fajtája és testi adottságai is nagyban meghatározzák. Francia bulldoggal ne akarj futni járni és egy munka vonalas vizslától sem várhatod el, hogy 12 órát nyugodtan feküdjön a kanapén. Ha nem tudod megoldani a fajtára jellemző ‘munka’ biztosítását akkor nem várhatod el az állattól, hogy jól érezze magát a bőrében. Ezért igyekezzünk olyan mozgásformát választani, ami közben kiélheti a természetes ösztöneit és közben még kellemesen el is fárad. Nagyon sok lehetőség közül választhatsz: agility – a kutya, a gazdi jelzéseit követve teljesíti a pályán az akadályokat hoopers – a kutya egy zárt pályán, a gazdi irányítása alapján teljesíti az akadályokat ugrás nélkül puller – eszközzel fizikai és mentális lefárasztást biztosíthatsz kutyuskádnak frisbee flyball – egy kutyás csapatverseny, ahol az adott pályán akadályokat átugorva futnak egy labdáért terelés trieball – a kutyáknak fittball labdákat kell egy kapuba terelnie coursing – műnyúl után futás őrző-védő edzések obedience – engedelmesség dog dancing mantrailing – emberkeresés szimatsuli kutyás túrák kutyaiskola kutyanapközi kutyasétáltató canicross – kutyás futás bikejoring – biciklizés kutyával szúlyhúzás szánhúzás görkorcsolyázás séta úszás túrázás Igen, ezek plusz időt, energiát és pénzt igénylő feladatok.De amikor magadhoz vetted azt a szőrös kis állatkát, egyúttal felelősséget is vállaltál az ő igényeinek kielégítésére.Fogd fel úgy, hogy ezzel adod vissza neki azt a feltétlen szeretetet, amivel Ő nap mint nap megajándékoz téged. Ha ennek biztosítása számodra nem megoldható, akkor gondolkodj el azon, hogy a gazdilét valóban neked való-e. IRÁNYMUTATÁSA kutya nem ember. Azzal, ha emberként kezeljük, a nagy hibát követünk el. Nem várhatjuk el tőle, hogy megértsen bizonyos dolgokat, ha nem az ő nyelvén magyarázzuk el neki. A „Fifike, nem illik ugrálni a vendégekre!” típusú összetett mondatok számukra semmit nem jelentenek. A határok, szabályok felállítása és következetes betartatása a kutya és a gazdi oldaláról is rendkívül fontos. Ezek segítségével biztosíthatunk kedvencünknek olyan nyugodt életet, ahol mindig tudni fogja, mi történik, illetve hogy viselkedésének milyen következményei lesznek. Ezen állapot fenntartása viszont a részünkről rengeteg befektetett energiát és időt kíván.Ezek hiányában a rossz viselkedésminták kialakulása garantált, és ennek az állapotnak a kialakulása nem az eb hibája. Mit is értek iránymutatás alatt?Felnőtt kutyusod kb. egy 2-3 éves gyermek értelmi szintjén van, ezért nem hozhat fontos dolgokban önálló döntéseket. Például: egy ilyen korú gyereket nem engedsz egyedül átkelni az úttesten, hiszen ő még nem érti, miért kell körülnézni, mielőtt lelép a járdáról.Szintén nem várható el tőle, hogy az általánosan elfogadott társadalmi normák szerint viselkedjen, hiszen ezt a tudást először el kell sajátítania a különböző oktatási rendszereken és a szülők gondos nevelésén keresztül. Kettejük között annyi a különbség, hogy az embergyerek egy idő után megbízható felnőtté cseperedik.A kutya viszont örökre az a „gyerek” marad, akit folyamatosan irányítani kell. Sőt! Azt is ki merem jelenteni, hogy a kutyáknak IGÉNYE VAN az iránymutatásra, hiszen a legtöbb kedvtelésből tartott ebnek egy olyan környezetben kell helytállnia, ahol rengeteg veszély leselkedik rá, amelyeknek létezéséről ő mit sem sejt. Mondok egy példát:Zora előszeretettel szokott megállni a zebra kellős közepén, mert éppen ott csapta meg az orrát egy érdekes illat.Fogalma sincs arról, hogy a lámpa egy idő után pirosra vált, és nemsokára autók fognak átrobogni pontosan azon a helyen, ahol ő éppen szaglászik. Ezért erre nekem kell figyelnem. És ez csak egy a sok-sok élethelyzet közül, ami naponta megismétlődik. Sok gazdi úgy gondolja, ha megszabja kutyusának, hogy mit és hogyan tegyen, az nem fogja tovább szeretni őt. Még jó, hogy a négylábúink nem így működnek. SZERETETNem!Nem az, ami elsőre eszedbe jutott.Nem azok a megnyilvánulások, amiket mi emberek használunk a szeretetünk kifejezésére:– ölelést– puszilgatást– a becézgetést– elkényeztetést– a harmincadik pórázszett és– a negyvenedik fajta játék megvásárlását. A szabályok nélküli élet, ami azt eredményezi, hogy a kutya azt csinál, amit csak akar. Ez hosszú távon senkinek sem jó. A kutyák világában a szeretet egyenlő: az étellel a közösen eltöltött idővel – legyen ez egy „vadászat”-séta, vagy a jól megérdemelt pihenés a játékkal – főleg, ha együtt csináljátok vagy a kedvenc kutyhaverjaival a genetikailag beléjük kódolt ösztöneik kiélésének lehetőségével a nyugodt, kedves, rövid simogatással Amint látod, nekik teljesen mást jelent a szeretet, mint nekünk. Ne érts félre! Én is imádnék megölelgetni minden négylábút, akivel találkozom függetlenül attól, hogy ismerem-e vagy sem.Imádok puszit nyomni arra a cuki kis fejükre.De ezek az én igényeim. Felelős kutyatartóként, kutyatrénerként meg pláne oda kell figyelnem arra, hogy ezen késztetéseimet a háttérbe szorítsam, mivel a kutyáknak nem feltétlenül rajonganak az ölelésért és a puszilgatásért.Sőt! Az ő világukban az „ölelés” egy verekedés kezdetét is jelentheti. Szintén fontosnak tartom, hogy a szülők ezt a szabályt már kicsi korban megtanítsák a gyerekeknek: a kutyákat nem ölelgetjük! Semmilyen esetben sem! Nagyon sok balesetet megelőzhetnénk ezen egyszerű szabály betartásával. Légy Te is felelős gazdi, és helyezd előtérbe az állat igényeinek kielégítését a saját egóddal szemben. Legyél az a hiteles vezető aki segít neki eligazodni az élet sűrűjében! Hidd el, megéri, hiszen így azt mutatod meg kutyuskádnak, hogy érted az ő működését. Ez pozitív hatással lesz a kapcsolatotokra.

error: Content is protected !!