Kutyuskám

kiskutyam

Nyakörv fajták

Nyakörv fajták Ahogy ígértem a pórázas poszt után, következzen a „nagy nyakörv határozó”. De mielőtt belekezdenék, engedj meg nekem pár gondolatot ezzel kapcsolatban: Munkám során sokszor találkozom túl laza, nem megfelelő vastagságú vagy egyenesen hiányzó nyakörvű kutyával. Tapasztalatból mondom, ha túl laza könnyen kibújik belőle, ami egy agresszív vagy ijedős ebnél problémákat okozhat pl.: megtámad valakit, elszökik. A nyakörvnek olyan szorosnak kell lennie, hogy 2 ujjad kényelmesen alá férjen de ne tudd lehúzni a négylábúd fejéről. Ha a kutyusoddal még csak most alakítod ki a probléma mentes együttműködést vagy sokszor előfordult már, hogy kicsúszott a kezeid közül amikor éppen nem kellet volna, akkor nyugodtan hagyd rajta a nyakörvet a lakásban is. Tudom, azt gondolod kényelmesebb neki úgy, ha nincs rajta de órákat tudnák mesélni olyan viselkedésproblémákról amik azért alakultak ki mert a gazdi nem tudta időben megállítani a kutyát az adott viselkedés gyakorlásában.Például asztalra felugrálás, ajtón kirohanás….a lista szinte végtelen. A nálam vendégeskedő kutyuskáknál mindig az a bizalom egyik jele amikor lekerül róluk a ’nyaklánc’. És akkor vágjunk is bele a nyakörvek világába: Sima nyakörv– anyaga lehet textil, bőr– itt a kínálat szinte végtelen, olyan színekben és mintákban pompázhat a kutyád amilyenben csak szeretnéd.Én a vastag bőr nyakörvre esküszöm, de ha a textil a kedvenc akkor is érdemes olyat választani, ami fém kapoccsal rendelkezik.A műanyag zár nem annyira strapabíró és olyan helyzetekben mondhatja be az unalmast, amikor pont nem kellene.A biléta a nyakörvön is nagy előny. Fél fojtó – Martingál nyakörv– anyaga lehet textil, lánc– ha textil akkor úgy van kialakítva, hogy az állító segítségével a fojtás mértékét tudod állítani.Ha lánc akkor lehet 1 vagy 2 soros és egy előre meghatározott mértékben szorul a kutya nyaka köré.Ideális választás a könnyen megriadó kutyusoknak és a profi nyakörvből kibújós szabaduló művészeknek. Fojtó nyakörv– anyaga lehet textil, lánc– kiképzéshez ideális, vannak olyan kutyás sportok, ahol kifejezetten előírás az egy soros lánc fojtó nyakörv használata. Máshogy nem is mehet fel az eb a pályára.Kezdő gazdiknak nem ajánlom hiszen meg kell tanulni kezelni ezt a fajta nyakörvet. Szöges nyakörvKinézetre nagyon rémisztőnek tűnik de szakértő kezekben ez is egy nagyon hasznos eszköz.A jó minőségű nyakörv jellemzője, hogy a fogak lekerekítettek, mindkét irányba néznek és a garat résznél szünet van köztük.A méret akkor lesz megfelelő, ha nem tudod a kutya fején áthúzni, csak kikapcsolva tudod a nyaka köré illeszteni.Szintén érdemes megtanulni a kezelését mielőtt kipróbáljátok. Elektromos nyakörv és hozzá tartozó irányítóSokakat riaszt ez a fajta eszköz.De ha jól használjuk nagyon sokat tud segíteni a kutyus képzésében.Ha ilyen nyakörvet keresünk érdemes a drágábbat választani.Fontos az is, hogy milyen a hatótávolsága, vízálló-e, milyen fokozatokkal rendelkezik.Mindenképpen olyat válasz amelyiknek van hang, vibráló és elektromos impulzus funkciója is.Ezek segítségével sokkal könnyebb kiválasztani, hogy a kutyusnak milyen erős jelzésre van szüksége.Ha jól van kiépítve a kutya asszociációja az eszközre akkor valószínűleg soha nem is lesz szükség a legerősebb fokozat használatára.Süket kutyák képzésénél nagy segítség főleg, ha vibrációs fokozattal is rendelkezik. Szintén sokan használják a vadászkutyák képzése során.Bármilyen oknál fogva is választod ezt a fajtát javaslom kérd kutyatréner segítségét.Ha nem megfelelően használod több kárt okozhat, mint hasznot. Ugatás gátló nyakörv– 2 fajta elterjedt, amelyik valamilyen erős illatot fúj a négylábú arcába és az elektromos/rezgős változat.Ez először egy éles hanggal, figyelmezteti a kutyát, majd egy rezgés következik.Többet nem is szívesen beszélnék róla, véleményem szerint sok más egyéb módon kezelhető az ugatás. Láthatatlan kerítésEz úgy működik, hogy bizonyos távolságokra az adott területen belül le vannak szúrva az érzékelők és a kutyán rajta van a nyakörv.Ha az eb, egy előre meghatározott távolságba ér, az eszköz először hanggal figyelmezteti majd, ha ennek ellenére tovább halad akkor jön a keményebb bünti.Nem feltétlenül értek egyet ennek az nyakörvfajtának a használatával de vannak olyan esetek amikor ez a megoldás számít a kisebbik rossznak. Világító nyakörvEsti séták elengedhetetlen tartozéka főleg, ha sötét színű a kutyuskád.Én Zorát este nagyon nehezen veszem észre, ha nincs rajta ez a szuper kis találmány.Én az USB-vel újratölthető fajtáját részesítem előnyben de létezik belőle elemes verzió is. Neon színű nyakörv– anyaga lehet textil de egyre elterjedtebbek a szilikon bevonatú változatai is ami könnyen tisztítható és a vizet is kevésbé szívja magába.Ez a fajta nyakörv messzebbről is jól láthatóvá teszi a kutyát pl.: vadászatnál, erdei sétákon nagyon hasznos lehet. Szájhám – Halti – Gentle LeaderEzeken a neveken található meg a boltokban.Helyes szoktatás nélkül – a kutyát lassan, fokozatosan, pozítív módon hozzá kell szoktatni a viseléséhez – nem érdemes elkezdeni használni.Ez az eszköz nem szájkosár és nem fojtja a kutyát.A kutya orra és tarkója körül helyezkedik el. Hasonló módon működik mint a lovaknál. Ha a kutya húzni kezd a szájhám megfeszül és óvatosan elfordítja a fejét a gazda irányába ezzel lassítja a húzást.A Halti használata szakértelmet kíván. Gyengéd irányításra tervezték. Fontos, hogy mindig legyen egy második biztonsági rögzítés vagy dupla póráz a kutyán, hogy ha sikerül kirántania a fejét belőle akkor se veszítsd el a kontroll a kutya felett.Mindenképpen javasolt tréner segítségét kérni mielőtt élesben használod ezt az eszközt. Feliratos nyakörvekOlyan kutyusoknál lehet nagy segítség akiknek térre van szüksége, pl: képzés alatt áll vagy reaktív.Esetleg valamilyen egészségügyi problémája van pl:gyengén vagy nem lát.Így messziről figyelmeztethető mindenki, hogy az adott kutya különleges bánásmódot igényel. Agár nyakörvSpeciális kialakításuknak köszönhetően ideális választás az agarak, whippetek és más agárfajták számára.A nyakörv elöl széles és a becsatolásnál elvékonyodik.Erre azért van szükség, hogy az eszköz ne gyakororljon nagy nyomást a vékony agárnyakra mikor a kutya belefeszül.Ezenkívül egy jól megválasztott nyakörv gyönyörűen mutat az amúgy is kecses agarakon. Remélem, hogy ez az lista segítségedre lesz, hogy eligazodj a széles nyakörv kínálatban és ki tudd választani a kutyádhoz és a céljaidhoz leginkább passzoló fajtát. Igyekeztem bemutatni a legtöbb fajtát függetlenül attól, hogy melyik milyen népszerű. További hasznos infókért IRATKOZZ FEL a hírlevelemre vagy olvasd el a többi írásomat is itt a BLOGON.

Póráz fajták

Póráz fajták A különböző kutyás webshopok és szaküzletek polcain nagyon sok fajta pórázzal találkozhatsz. A bőség zavarában néha nehéz dönteni. Az sem kizárt, hogy a kezdeti időszakban akár több fajtára is szükséged lesz attól függően, hogy éppen a laza pórázas sétát vagy a behívást tanítod kedvencednek. A választást megkönnyítendő hoztam neked ezt az összefoglalót. Nézzük tehát, melyik póráz mire való? Fix hosszúságúEgyszerű fogantyú és karabiner jellemzi. Könnyű, a kutya alig érzi, hogy rajta van. Mindig a kutya méretével és erejével arányos vastagságút válassz. ElőnyeA fix hossza miatt a kutya gyorsabban megtanulja meddig mehet séta közben, ideális eszköz tréningezéshez, láb melletti séta tanításához, mindennapi sétához. HátrányaHossza általában 1-2 méter között mozog, kevesebb szabad mozgásra van lehetősége kutyuskádnak. Kiképző pórázLegalább is ezen a néven árulják a kutyás boltok. Elárulok egy titkot: igaz nagyon jól hangzik de nem sok köze van hozzá. Onnan ismered fel, hogy tele van különböző fém karikákkal. ElőnyeA póráz hossza állítható, ezerféle színben kapható. HátrányaA rengeteg fém kiegészítő miatt a póráz túl nehéz. Retriver pórázEz egy karabiner és dupla fék nélküli póráz, ami közvetlenül a kutya nyakára illeszkedik. Kutyakiállításokon és a vadászok is előszeretettel használják. Sokan nem kedvelik aktív jellege miatt. Ez egy tréning eszköz, sima sétára nem ezt ajánlom. ElőnyeHa a kutya nem húz olyan, mintha rajta sem lenne. Nagy kontrollt ad a félvezető kezébe. HátrányaMeg kell tanulni jól használni, nem kezdőknek való!Ha túl lazára állítod be előfordulhat, hogy a kutya kiszabadul belőle. Sokszor kell igazgatni. Kontakt pórázHasonló alapelven működik mint a retriver póráz.Annyi különbséggel, hogy ezen a pórázon 2 fékes rendszer van.Az egyik fékkel azt állíthatod be, hogy mennyire legyen szűk a másikkal pedig azt, hogy meddig nyitódjon a póráz. Flexi pórázSokak kedvence hiszen 5/8 méteres hosszával nagy mozgásteret biztosít az ebnek. Én főleg olyan kutyáknak ajánlom, akik alapengedelmessége már biztos alapokon nyugszik. ElőnyeErdei sétán vagy olyan helyen jól használható, ahol egyszerre szeretnél szabadságot és kontrollt biztosítani kedvencednek. HátrányaHossza miatt nehéz olyan kutyát kontrollálni rajta amelyik még nem ismeri az alap vezényszavakat.Anyaga könnyen sérülést okoz, ha körbetekeri a másik kutyát/embert.Főleg húzni tanítja meg az állatot. Hosszú pórázÁltalában 5-10-15 méteres hosszúságban találod a boltok polcain. Az egyik kedvencem a behívás tanításához. ElőnyeNagy mozgásteret biztosít a kutyának közben viszont kontroll alatt tartható. Nagy segítség olyan gazdiknak, akik még nem merik elengedni a kutyust. HátrányaGyakran összegubancolódik, ha nem figyelsz a kutya mindent és mindenkit körbe teker vele.Meg kell tanulni kezelni.Ennek ellenére egy eszméletlen hasznos eszköz. Speciális pórázak különböző sportokhoz, pl.:futás Reményeim szerint teljesen láncból készült pórázt már senki nem használ. Mindegyik fajtának meg van maga előnye és hátránya is. Mint minden eszközt, ezt is lehet jól vagy rosszul használni. Érdemes kommunikációs csatornaként és nem a fizikai irányítás eszközként gondolni rá.

Jutalomfalat tartó

Jutalomfalat tartó Elhivatott kutyások alaptartozékai közé tartozik a jutalomfalat tartó. – miért hasznos?– kell ez neked vagy csak egy újabb divathóbort?– milyen az ideális tartó?– konkrét ötletek milyen fajta éri meg– + TIPP Ezekre a kérdésekre ad választ a következő cikk. Egy kis elméleti háttérA legtöbb kutya étellel nagyon jól motiválható – ha nem vagy biztos benne milyen jutit válasz, ez a cikk segíthet. Viszont nagyon rövid az az idősáv, ami a jól elvégzett gyakorlat és a jutalmazás között „nyitva” van. Ez körülbelül 1-2 másodperc.Ha nem elég gyors az időzítésed akkor előfordulhat, hogy pont az ellenkezőjére jutalmazol rá, mint amire eredetileg szerettél volna. Gyakorlati példaKérsz a négylábútól egy Ül feladatot.A kutyus szépen végre is hajtja, amit kértél tőle amiért cserébe ugye jár a falat. Na most. Ha nincs jutalomfalat tartód akkor valószínűleg a zsebedben lévő zacskóból próbálsz előhúzni egy jutalmat. Amíg ezzel foglalkozol a kutya lehet már 3x felállt vagy felugrott hiszen a zacskócsörgés nagyon érdekes. Esetleg meghallott, meglátott valamit és elkalandozott a figyelme. Ahh, végre megvan! – felkiáltással ekkor nyomod a szájába a kaját. A kutya fejében innentől az Ül azt fogja jelenteni, hogy nem kell rád figyelni sőt ezt akaratodon kívül még meg is erősíted benne. Szóval, ha azt szeretnéd, hogy kutyuskád tanítása során az időzítésed megfelelő legyen – ami akkor lesz ugye, ha az ülnél abban a pillanatban jutalmazod meg, amikor a segge még a földön van – akkor szükséged lesz egy jutalomfalat tartóra. A piacon van aztán ezerféle: – textilből – szilikonból – kakizacskó tartóval meg az nélkül – övre tűzhető – csippenthető – kicsi – nagy Ennek az eszköznek is csak pár éve lett ekkora a kínálata. Emlékszem amikor én kezdtem tanítani Zorát, saját magamnak varrtam egyet, mert nagyon nehéz volt beszerezni. Az évek alatt nagyon sok fajtát kipróbáltam már. Ha az általam javasolt pontokra odafigyelsz a választás során akkor megspórolod magadnak a kinézetre menő de használhatatlan tartóra kidobott pénzt. Az ideális juti tartó: a szája legyen elég széles ahhoz, hogy könnyen bele tudj nyúlni a tartó szája legyen merevített ne legyen túl mély nem kell rá 6 másik zseb anyaga legyen strapabíró, könnyen tisztítható legyen egyszerűen és gyorsan zárható – hányszor szolgálta ki magát a kutyám amikor leguggoltam hozzá, vagy szóródott ki a sok virsli a tréning közben legyen hozzá öv vagy legyen rajta övbújtató aminek segítségével a sajátodra rácsatolhatod – a nadrágra csíptethető variáció mindig cserben fog hagyni, belenyúlsz, beakad a kezed, kirántod, röpül vele együtt a tartó, teljes káosz lesz. És akkor következzen pár konkrét tipp, hogy honnan szerezd be a sajátod: – övtáska – most úgy is nagy divat, a legtöbb ruhaboltban beszerezhető – magnéziazsák falmászáshoz – sportszer áruházban beszerezhető – egyedi készítésű – óriási divat manapság, hogy a kutya nakyörve, póráza és a jutitartó is ugyanabból a mintájú anyagból készül.Ha egy ilyen egyedi, kézzel készült jutitartót választasz nem csak stílusos leszel a séta közben hanem egy helyi vállalkozást is támogathatsz. +TIPPHa nem akarod állandóan kimosni akkor zacskó helyett tegyél bele egy műanyagdobozt és abba tedd a jutit. Így a tréning végeztével csak a poharat kell elmosnod.

Jutalomfalat

Jutalomfalat Ha te kutyád is bármit megcsinál a kajáért akkor ez most neked szól. Először is érdemes meghatározni a célt.Mire fogod használni? Tanuláshoz vagy unaloműzéshez? Természetes, hosszan tartó rágókák:Szárítot fejbőrök: teve, marha, ló,Szárítótt fül: nyúl, báránySzárítótt láb: borjú, őz, báránySzárított zöldpacalBikacsökSzarvasagancsCHURPI himalájai sajt Milyen a jó jutalomfalat tréninghez? Kicsi – a falat mérete illeszkedjen a kutya méretéhez. Nem az a cél, hogy gyorsan jóllakjon. Könnyen nyelhető – amíg rág addig nem tud rád figyelni. Nedves – így nem lesz szomjas azonnal. Szagos – minél erősebb az illata annál jobb Nézzük, miből válogathatunk: 1. Saját tápja 2. BoltiElőre elkészített falatok. Ezeknél érdemes megnézni az összetételt és a bevitt kalóriamennyiséget. Ezt le kell számolni a napi adagjából, hogy megelőzd az elhízást. 3. SajtSok helyen említik a kedvenc jutalomfalatok között. Amire érdemes odafigyelni, hogy a kutyák laktózérzékenyek, a gyomruk nem tudja hasznosítani a tejben lévő összetevőket. Ezért, ha mindenáron a sajt a kedvence, vegyél neki laktózmenteset. 4. VirsliÉrdemes magas hústartalmút és „minden menteset” beszerezni. Eléggé sós lehet, így számolj vele, hogy gyorsan szomjas lesz tőle. 5. Szárított belsőségekEz az én személyes kedvencem. Nyerses kutyáknak akár alternatíva is lehet. Az elején fura nekik az állaga de egykettőre ráéreznek majd.Nálunk a szárított marhatüdő vált be legjobban. Tréning előtt 10 percre beáztatom és már készen is vagyok. Alacsony kalóriatartalma miatt nem kell félnem a túlsúlytól sem. 6. Főtt hús, májkrém, töpörtyű, sonka, halkonzerv AlternatívákHa szerencsés vagy és a kutyusod szereti a zöldséget adhatsz neki nyersen sárgarépát, zöldborsót, almát, uborkát. Főzve pedig sárgarépát vagy édesburgonyát. Ha saját jutalomfalatot szeretnél készíteni erre is nagyon sok jó ötletet találhatsz az interneten. Csak írd be a keresőbe: jutalomfalat készítése házilag. 1-2 – alacsony értékűPár perces benti gyakorláshoz, olyan feladatokért cserébe, amit már ismer. Esetleg okos játékokba, amikbe a nedvesebb juti beleragadna. 3-4 magasabb értékűEzek a falatok általában nagy értékkel bírnak a négylábú számára.Akkor használd, amikor magas ingerkörnyezetben gyakoroltok (utcán, kutyasuliban), vagy egy teljesen új dolog tanulásánál.Össze is keverheted, így soha nem fogja tudni mit kap éppen.Ez lehet neki egy plusz motiváció. 5-6 nagyon magas értékűEzeket akkor érdemes bevetni ha valamihez nagyon jó élményket szeretnél társítani kutyuskád fejében. Akkor is ezeket használd ha valami új és nehéz dolgot tanítasz neki. Fontos, hogy a megfelelő helyzetben mindig a megfelelő jutalmat használd. Azt, hogy melyik étel a legértékesebb, mindig a kutya dönti el.

Mennyit gyakorolj kutyuskáddal?

Mennyit gyakorolj kutyuskáddal? Sokszor kérdezik tőlem a Gazdik: mikor és mennyit gyakoroljanak a kutyával?A rövid válasz az, hogy MINDIG. Ha most felhúztad a szemöldököd akkor olvass tovább. Kutyával élni egy életforma. Attól a pillanattól fogva, hogy felkelsz – remélhetőleg nem ő kelt fel amikor kedve tartja – addig amíg fel nem lövik a pizsit ha akarod, ha nem tanítod a kutyád. A négylábú egész nap figyel téged és az aktuális történésekre adott reakcióid alapján alakít ki bizonyos viselkedésformákat. Például: ha mindig eldobod a labdát amikor ugat, akkor azt tanulja meg, hogy ha azt szeretné, hogy eldobd a labdát ugatnia kell. Ez az, amit sok gazdi nem is vesz észre és ebben a konkrét esetben önkéntelenül is arra tanítja a kutyáját, hogy az ugatással elérheti a célját. Ahhoz, hogy egy adott viselkedés például a padkaszabály = megáll a járda szélén és nem lép le a járdáról az engedélyed nélkül – rögzüljön, nagyon sok ismétlés szükséges. Különböző időpontokban, helyszíneken, helyzetekben kell a kutyával gyakorolni amíg kialakul benne a rutin és megérti, hogy minden egyes felületváltozásnál meg kell állnia. És még ilyenkor is mindig ellenőrizned kell, hogy megcsinálja-e mivel az utcai közlekedésben sok olyan inger van jelen, ami könnyen elvonhatja a figyelmét. De hát pont erre való egy türelmes, határozott Vezető. Előrelátóan, felmérve az esetleges zavaró tényezőket irányítja kutyusát. Ha kutyasuliba/egyéni tréningre jártok akkor óráról-órára egyre több lesz a házi feladat. A különböző parancsok jelentését egyenként megtanítod a négylábúnak. Ennek a mikéntjében segít a tréner.Majd következik az unalomig ismétlése a feladatoknak. Arra a szintre kellene eljutni vele, hogy kimondod az adott szót és a kutya magától végrehajtja a feladatot.Nem másikat, vagy éppen azt, amit ő gondol hanem azt, amit Te kértél. Ha már idáig eljutottatok akkor fogod megérteni mért kellett annyit gyakorolni.A sok különböző feladat ilyenkor áll össze egy nagy egésszé és könnyíti meg számotokra a mindennapokat. Ennek az eredménynek az elérésében azonban óriási szerepet játszik a Te kitartásod és következetességed. Nagyon fontos megérteni, hogy ha csak hetente egyszer gyakorolsz kutyuskáddal a kutyaiskolában/egyéni óra előtt az nem lesz elegendő. Ha az eb tudását biztos alapokra szeretnéd helyezni akkor rá kell szánnod az időt és energiát. Az iskolában tanultakat neked kell átültetned a mindennapokba, hogy helyszíntől/helyzettől függetlenül elvárható legyen a kutyától a feladat teljesítése.

Miért jó, ha tanítod kutyuskádat?

Miért jó, ha tanítod kutyuskádat? Sokszor hallom Gazdik szájából: Mi nem akarunk cirkuszi kutyát, nem szoktunk tanulni. Ezek a kijelentések mindig elszomorítanak mivel az alapengedelmesség gyakorlásából mind a két fél csak profitálhat. Nézzük csak, milyen előnyei lehetnek: megtanuljátok értelmezni egymás jelzéseit erősíti a kutya – gazdi kapcsolatot agyfárasztásnak sem utolsó a munka során kialakul egy közös „szótár” az eb szófogadó lesz szabályokat és határokat alakítotok ki és tartatsz be könnyebben megérted majd a négylábút önbizalom erősítő Egy átlagos energiaszintű kutyával nem kell minden nap gyakorolni.Ha csak 2 naponta szánsz az alapgyakorlatokra 10-15 percet, máris nagyon sokat tettél, a kiegyensúlyozott kutya-gazdi kapcsolat érdekében. Hidd el nincs csodálatosabb élmény, mint amikor látod, hogy kezdi megérteni a feladatot és ha jól csinálod, az a csillogó szempár minden fáradozásodért kárpótol. Ha úgy döntöttél változtatsz és elkezdtek gyakorolni, keress bátran az elérhetőségeim valamelyikén és kezdjük el a közös munkát. Együtt kialakítjuk azt a rendszert, amiben a kutyuskád és te is a legkönnyebben tanulhattok.Kalandra fel!

A kutya NEM gyerek

A kutya NEM gyerek! Te is a gyerekedként gondolsz a kutyuskádra?Sokan azért vesznek magukhoz négylábút, hogy kipróbálják milyen is egy másik élőlényről gondoskodni.Ezen tapasztalat alapján a gazdik megtanulják, hogy innentől fogva teljesen más lesz a fontos és felelősséggel tartoznak majd egy másik életért.Az eb pedig szerető családra talál. A kutya és gyerek fejlődése az első pár évben hasonló.Még minden új nekik, most ismerkednek a világgal, kialakul a viselkedésminták.Ezt a fontos tudást a ‘szülők’ értékrendszere és reakciói alapján sajátítják el.A gyerek ideális esetben soha nem áll meg a fejlődésben, az idő múlásával egyre önállóbb lesz. A kutya ezzel ellentétben az ‘a gyerek, aki soha nem költözik el otthonról.’ Bármennyire is sok trükköt tud és mindegy mennyire idős emberi években, mindig egy 2-3 éves gyermek értelmi szintjén marad. Te beültetnéd a hasonló korú gyereket a volánhoz, hogy vigyen el a boltba?Előre engednéd a zebrán, hogy vezessen át az úton?Ugye, hogy nem!Bármennyire is mini felnőttek tűnnek, ezekre a tevékenységekre ebben a korban még nem képesek. Ahogy a kutyád sem.Ezért nagyon fontos az, hogy a te vezetésed, oltalmad alatt ismerje meg és élje az életét.Ha Te mint felelős gazdi ezt a biztonságos, határozott és segítő vezetést megadod neki minden nap, akkor garantáltan Ő lesz a legboldogabb kutyus a világon. Ellenkező esetben a kutya egy számára érthetetlen módon működő világban kénytelen rángatni maga után a ‘szüleit’ hiszen a kutya úgy van programozva, hogy  valakinek irányítania kell.Ez a helyzet nagyon sok stresszt okoz kis kedvencednek hiszen nem érti az emberi társadalom szabályait. A kutya egy állat – nem ember – és csak kutyaként tud viselkedni. Szüntesd meg ezt a negatív behatást az életében, vedd fel a kesztyűt és légy a ’kutyagyerek’ megbízható vezetője. Nem tudod hogyan fogj hozzá? Keress bátran emailben és segítek.

gyakorlati tippek hogyan szoktasd a kutyat az egyedülléthez

Hogyan szoktasd újra az egyedülléthez kutyuskádat

Hogyan szoktasd újra az egyedülléthez kutyuskádat ? Egyre több ügyfelemtől hallom, hogy lassan vissza kell térnie a napi 8 órás, irodába járós munkarendjéhez.– Mi lesz most a kutyával? – merülhet fel benned a kérdés, ha te is hasonló helyzetben vagy. Ha kutyuskád a vírus előtti időkben képes is volt egyedül lenni amíg dolgoztál, a karantén ideje alatt bőven hozzászokhatott a folyamatos jelenlétedhez. Aki hosszútávon gondolkodott az, a lehetőségeihez mérten, próbálta megtartani a napi rutint a home office idején is. Aki kevésbé volt következetes vagy éppen a járvány elején vett magához kutyát, annak szól ez az írás. A kutya szemszögéből:Tudnod kell, hogy a kutya falkaállat, a természetes élőhelyén soha nincs egyedül.Az ő számára teljesen szokatlan, hogy ’X’ órát egyedül kell töltenie.Ráadásul a lenyűgőző kötődésük képességéért is tartjuk őket.Ezért nem is csodálkozhatsz ha 1,5-2 év folymatos együttlét után nehezen viseli, ha hirtelen megváltozik a jól megszkott naprend.De nem kell bepánikolni. Ezt is, mint oly sok mást, meg lehet neki tanítani hiszen az alkalmazkodóképessége révén bármihez könnyen hozzászoktatható. Mit lehet tenni? kezdd kicsiben – ha otthon is vagytok ne engedd, hogy állandóan a seggedben legyen, a széked alatt aludjon vagy az öledben. Naponta néhány órára küldd a Helyére + Marad paranccsal érd el, hogy tőled távolabb is megtanuljon pihenni. Ha ez már jól megy akkor a következő lépcsőfok, hogy egy másik szobában kéred tőle ugyanezt. biztosíts számára egy kényelmes és biztonságos fekhelyet adj neki rágcsálni való játékot és finomságokat használj babarácsot – így fizikailag nem tud utánad menni, viszont vizuálisan még elérhető vagy számára. gyakorold az eltávozás és hazaérkezés rituáléját – azt kell megértenie, hogy az a tény, hogy te jössz-mész teljesen normális és mindennapos dolog. Nem kell belőle nagy dolgot csinálni. El fogsz menni és vissza fogsz térni hozzá. Abban, hogy ezt könnyen megértse nagy szerepe van a Te viselkedésednek is. Nem ajánlott eltávozás előtt hosszasan búcsúzkodni és amikor visszatérsz akkor se az legyen az első dolgod, hogy az izgatott kutyát a figyelmeddel, beszéddel, simogatással jutalmazod. Ha így teszel a kudarc garantált. fokozatosan növeld az egyedül töltött időt. Először csak 5 percre hagyd el a lakást. Pl: vidd le a szemetet. Aztán gyere vissza a fent leírt módon. Majd a követkető héten 10 percre menj el és így tovább. Extrém esetben 1-2 percről indul a kutya gazdi páros és hónapok munkája, hogy eljussanak az 1 óráig. figyeld meg hogyan viselkedik, amikor egyedül hagyod – vesd be az okostelefonodat, kamerát. Ez azért fontos, hogy pontosan tudd, hogy mit csinál, ha nem vagy ott. Így a szomszédok sem állíthatnak valótlant és te sem fogod magad teljesen rástresszelni.  ha a folyamat során bármikor hisztizik, sír nagyon fontos, hogy addig nem mehetsz vissza a lakásba/engedheted ki a másik szobából, amíg legalább 5 másodpercig nem volt csendben. Ellenkező esetben csak azt érteted meg vele, hogy ha nyüsszög akkor visszajössz hozzá. A konkrét esetnél fontos megfigyelni a kutya frusztráltságának mértékét. Ha a kutya már pánikol akkor értelemszerűen nem szabad benne hagyni abbban az állpontban. Ha nem vagy biztos milyen állapotban van a kutyusod kérj segítséget. hosszabb otthonhagyás előtt biztosíts számára fizikai/mentális fárasztást – irányított séta, feladatozás, futás korlátozd le a mozgásterét – nem kell neki az egész lakáshoz hozzáférnie. Minél kevesebb tere van mozogni annál nyugodtabb lesz. Ha nem tudod máshogy megoldani akkor érdemes egy kennelt beszerezni. Figyelem: megfelelő beszoktatás nélkül soha ne használd a kennelt! pakolj el mindent, ami potenciálisan szétrágható, lenyelhető, de adj neki olyan biztonságos rágókákat amivel elfoglalhatja magát. hagyhatsz neki halkan bekapcsolt TV-t /rádiót hagyj neki a helyén egy már általad viselt ruhadarabot, hogy érezhesse az illatodat, ez megnyugtathat egyes kutyákat keress egy megbízható kutyasétáltatót, legyen az barát/családtag/hivatásos sétáltató, aki az egyedül töltött idő felében elmegy a kutyusért és kicsit lemozgatja. mérd fel a környéketeken üzemelő kutyanapköziket. Az is egy fajta lehetőség, hogy mind a ketten szokjátok az egymástól távol töltött időt. soha ne büntesd meg ha a távolléted alatt kárt okozott a lakásban, bepisilt, vagy ugatott. Az itt felsorolt tippek általánosságban értendők. Nem minden négylábúnál fognak beválni. A konkrét esetek kezelése sokkal árnyaltabb. Ha a kutyusod extrém tüneteket produkál (rombol, órákon át ugat, kárt tesz magában, szökni próbál) érdemes minél hamarabb szakember segítségét kérni.

„Matricakutya”

Matricakutya Matricakutyád van ha:– minden hová követ téged– éppen pihen valahol és te elindulsz a lakásban azonnal ugrik és a nyomodban kajtat– Wc-re sem mehetsz el nélküle– csak akkor tud igazán pihenni ha minimum valamelyik testrésze hozzádér– azonnal pánikba esik, sír, rohanna utánad ha csak 1 méterre is eltávolodsz tőle– majd át esel rajta a lakásban– mindig láb alatt van, mindig hozzád kell érnie– nem tudod egyedül hagyni Sok gazdinak imponáló ez a viselkedés hiszen:– Nézd mennyire szeret?! Folyton jön utánam.– Nem bír nélkülem létezni. – jellegű gondolatok járnak az ember fejében. Az ilyen viselkedés azt üzeni, hogy a kutya szorong. Ez abból is adódhat, hogy nem tanították meg neki hogyan legyen egyedül. Úgy érezheti, hogy a gazdi nélkül semmire sem képes. Ilyen esetben a kutya önbizalmát is érdemes fejleszteni. Menhelyről hozott kutyákra eléggé jellemző ez a viselkedés, ezzel a magas fokú ragszkodással szeretné bebiztosítani, hogy új, szerető gazdája ne hagyja ismét magára. Ez neki olyan mint ha neked lenne egy örökmozgó 4 éves gyereked aki 0/24 bújócskázik veled. Bejelentés nélkül, kiszámíthatatlan módon eltűnik így minden alkalommal a frászt hozza rád.Egy idő után te is folyton követnéd, hogy csökkentsd a keresése alatt átélt stresszt. A gazdi oldalt is érdemes ilyen esetekben megvizsgálni hiszen ma már tudományosan bizonyított tény, hogy az ember kötődési mintája a kutyájával való kapcsolatát is befolyásolja. Te magad is ráerősíthetsz erre a viselkedésre ha folyamatosan simogatod és ellenőrzöd a kutáydat. Ha egész nap dédelgeted vagy engeded, hogy állandóan a lábadat melegítse miközben dolgozol. Egy idő után azt fogja gondolni, hogy nem képes megbírkózni a hiányoddal. Az extrém kötődés a kutyának nem egészséges. Soha nem tud teljes mértékben pihenni hiszen fél szemmel állandóan azt figyeli merre mozog a gazdi.A hiperéberség miatt keveset és rosszul alszik, fülei és a tekintete folyton az embert követi. Számára ez egy folyamatos stresszfaktor ami hosszú távon kikezdheti akár az egészségét is. Mit tehetsz ellene?Ne erősítsd meg a kutyád ideges viselkedést azzal, hogy folyamatosan beszélsz hozzá és megérinted. Néha legyetek külön – rövid időre, naponta többször csukd be az ajtót magad mögött. Ezzel lehetőséget biztosítasz neki arra, hogy gyakorolhassa miként kezelje az indulatait, a frusztrációt vagy a függetlenséget. Alakíts ki számára egy biztonságos napirendet így tudni fogja mikor milyen tevékenységnek jött el az ideje. Nagy segítség lesz neked és a kedvencednek is ha megtanítod őt a Helyedre + Marad parancsokkal tőled távolabb pihenni.Kezdetnek az is elég ha a szoba másik végében tartózkodik az helyett, hogy a széked alatt vagy az öledben tenné ugyan ezt.Erre motiválhatod őt úgy is, hogy egy jutalomfalattal töltött játékkal foglalod le a fekhelyén.Ezt a technikát a probléma megelőzéseként is használhatod.

Van a kutyának bűntudata?

Van a kutyának bűntudata? Biztosan Te is láttál már ilyen jellegű videót. A neten ezerszám találtam ilyen témájú összeállítást több milliós nézettséggel. A legszörnyűbb számomra az, amikor a videóban szereplő „gazdik” végig nevetik az egészet miközben a kutyájuk egy traumát él át. Szeretném lerántani a leplet erről a jelenségről. Arról az emberek által kreált elképzelésről, hogy a kutyák képesek bűntudatot érezni. https://kutyuskam.hu/wp-content/uploads/2023/02/kutyuskam_buntudat3.mp4 Az ember veleszületett hajlama az antropomorfizáció. Ebben az esetben ez azt jelenti, hogy a kétlábú hajlamos a négylábút emberi tulajdonságokkal felruházni. Magyarul: a gazdi feltételezi, hogy az eb képes ilyen komplex érzelmek átélésére, mint a megbánás. Az etológusoknak ezt még nem sikerült tudományosan bebizonyítania. Ezért nem szerencsés gazdiként azt gondolni, hogy a kutya megérti miért is kapja a büntetést. A kutyák világában nem létezik „jó” és „rossz” viselkedés, ők csak teszik amit az ösztönük diktál. Akkor mi is történik ilyenkor? Figyeld meg most jól a videót. Ha kell nézd meg akár többször is. Az elfordított fej, gyors, pici pislogások, a szemkontaktus kerülése, a szituációból való kifordulás mind-mind a csillapító jelzésekként szolgálnak. Azt üzenik a gazdinak: nem akarok bajt. A házasítás óta a kutyának volt ideje megtanulni, hogy ha ezeket a jelzéseket mutatja az ember felé akkor a büntetés is enyhébb lesz vagy akár el is marad. Ez egy tanult viselkedés, ami NEM azt jelenti, hogy a kutya összeköti fejben: most azért ideges a gazdi mert pár órával ezelőtt szétrágtam a cipőjét. Erről szó sincs. Csak azért viselkedik így, hogy elkerülje a nagyobb büntetést. A kutya memóriája úgy működik, hogy ha akkor csíped el, amikor éppen a szájában van a cipő és nagyban dolgozik rajta, akkor az általad használt „fegyelmezést” össze tudja kötni az éppen akkor végzett viselkedéssel = a cipő rágása általad nem tolerált tevékenység. Ha viszont otthon hagyod az energiával teli kutyát 8-10 órára egyedül és ő mondjuk az ötödik óra után unalmában/frusztrációjában szétrágja az elérhető magasságban hagyott cipődet, amiben szépen elfárad és arra ébred álmából, hogy hazaérve üvöltesz vele. Abból semmit nem fog megtanulni maximum azt, hogy számára teljesen kiszámíthatatlanul viselkedsz. https://kutyuskam.hu/wp-content/uploads/2023/02/kutyuskam_buntudat6.mp4 Most már fogod tudni, hogy a videóban látott viselkedés nem egyenlő a bűntudattal. Ezért igazából teljesen felesleges feszültségkeltésnek számít, ha a fent leírt esetben „bünteted” a kutyát. Inkább koncentrálj a megelőzésre, a kutyusod testi-lelki igényeinek kielégítésére, valamint szánj arra időt és energiát, hogy megértsd a jelzéseit. Nem utolsó sorban pedig, ne várj el tőle olyan viselkedést, amit előtte nem tanítottál meg neki.

error: Content is protected !!